Parlamentáris vagy elnöki köztársaság?

Megjelent a Szabadságban


A fenti kérdés tematizálja a politikai közbeszédet az utóbbi napokban. Egyelőre úgy tűnik, hogy a tervezett alkotmánymódosítás-amely új alapokra helyezné a viszonyt a miniszterelnök és az államfő között - a DA szövetségen belüli politikai harcok újabb fejezetét nyitja meg. A demokraták ugye inkább az elnöki, a liberálisok pedig a parlamentáris rendszert részesítenék előnyben. Megszokván az állandó rivalizálást a liberálisok és a demokraták között, hajlamosak vagyunk azt a következtetést levonni, hogy itt ugyebár csak arról van szó, hogy a Nemzeti Liberális Párt a miniszterelnök, a Demokrata Párt pedig az elnök pozícióját szeretné konszolidálni, mindegyik a saját politikai érdekeinek megfelelően.
Eltekintve az ügy politikai vonatkozásaitól, az alkotmánymódosítás kapcsán egy olyan intézményi reform kerül terítékre, amelyre Romániának feltétlenül szüksége van. A rendszerváltás óta, nagyon gyakran fordult elő, hogy a hivatalban lévő kormányfő és államfő között feszültségek keletkeztek a politikai nézetkülönbségek miatt. Láthattuk ezt a 90-es évek elején Petre Roman és Ion Iliescu között, amikor Ion Iliescu végül is a bányászok hathatós segítségével távolította el Romant a kormány éléről és ültette helyébe először a technokrata Stolojant, utána pedig a ’szófogadó’ Vacaroiut. Jellemző volt ez a jelenség a 1996-2000-es, a Demokratikus Konvenció nevével fémjelzett periódusra, a 2000-2004-es Nastase érára is, a mostani politikai ciklusról nem is beszélve, amikor állandó politikai konfliktusok tanúi lehetünk.
Az európai államok nagy többségében parlamentáris köztársaság működik, aminek az a fő jellemvonása, hogy a parlament képezi a köztársaság alapintézményét, választja meg - a kormányprogram alapján - a miniszterelnököt. Ugyancsak a parlament választja az államfőt is, aki többnyire reprezentatív, szimbolikus jogkörökkel rendelkezik. Ebben a konstrukcióban a végrehajtó hatalom igazi birtokosa a miniszterelnök. Ezzel szemben, Franciaországban - az európai államok többségével ellentétben- elnöki köztársaság működik. Egyesek szerint csak fél-elnöki köztársaság, mivel az Egyesült Államokban van érvényben teljes körű elnöki rendszer, ahol a miniszterelnöki tisztség nem is létezik, a végrehajtó hatalmat az elnök gyakorolja, és a kormány nem tartozik politikai felelőséggel a törvényhozó hatalomnak, ami azt jelenti, hogy a kormányt nem lehet megbuktatni bizalmatlansági szavazás útján. A franciaországi rendszer keretén belül az állampolgárok közvetlen szavazás által választják az elnököt, akinek személyében különleges hatalmi jogosítványok összpontosulnak, pl. kinevezi a miniszterelnököt, vezeti a kormányüléseket, feloszlathatja a törvényhozást. Ezen rendszer egyik legfontosabb eleme az, hogy az államelnök és a miniszterelnök között alárendeltségi viszony létezik. A végrehajtó hatalom kétpólusú - elnök-miniszterelnök - amelynek keretén belül az államfő abszolút elsőbbséget élvez.
A román alkotmányos berendezkedés a fentebb említett egyik modell kereteibe sem illeszkedik be. Romániában egy hibrid rendszer működik, amely kitűnő lehetőséget nyújt a konfliktusos helyzetek kibontakozására. Az alkotmány előírásai szerint semmilyen alárendeltségi viszony nincs az államfő és a kormányfő között, az államelnök, a választásokat megnyerő párttal vagy pártokkal konzultálva, csak kijelöli a miniszterelnök személyét, akit majd programja alapján a parlament választ megy egy bizalmi szavazás keretén belül. Az államelnököt viszont már az állampolgárok választják közvetlen úton. Az államfő semmilyen formában nem válthatja le a miniszterelnököt. A végrehajtó hatalmat, tehát a miniszterelnök vezetésével a kormány gyakorolja, kivitelezvén az ország általános bel és külpolitikáját. Eddig a pontig, de jure egypólusú rendszer van érvényben.
Igen ám csak itt következnek a bonyodalmak. Az alkotmány ugyanakkor fontos jogosítványokkal ruházza fel az elnököt a külpolitika, valamint a nemzetbiztonság területén. Amennyiben a kormányülések napirendi pontjai között külpolitikai, nemzetbiztonsági, vagy közrenddel kapcsolatos kérdések szerepelnek az elnök részt vehet ezeken az üléseken. Ha ezt megteszi, akkor a miniszterelnök helyett ő vezeti ezeket a kormányüléseket. Mi több az alaptörvény előírja, hogy az elnöknek fel kell ügyelnie a közintézmények hatékony működését. Ez az előírás komoly támadási felületet biztosít az elnöknek a kormánnyal szemben. Az alkotmány szerint az elnök könnyű helyzetben van, nem kell alternatív megoldásokat találnia, elég, ha jelzi a problémákat, a megoldást és a kivitelezést a kormánynak kell biztosítania.
Amint láthattuk első menetben, az alkotmány az általános kül és belpolitika megvalósítását a kormány hatáskörébe utalja, azután pedig kiragad belőle fontos elemeket, amelyeket átirányít elnöki vonzáskörbe. Ezzel tulajdonképpen megosztja a végrehajtó hatalom gyakorlását, és mivel nem határoz meg egy alárendeltségi viszonyt, egy politikai verseny helyzetet teremt a miniszterelnök és az elnök között, amely komoly bonyodalmakhoz vezethet a kormányzás stabilitását illetően. Egy ellentmondásos helyzetet teremt az a tény is, hogy az alkotmány értelmében a miniszterelnök több hatalmi jogosítvánnyal rendelkezik, mint az elnök, viszont a demokratikus legitimitás szempontjából az elnök jóval felülmúlja a miniszterelnököt, mivel az előbbit közvetlenül az állampolgárok, az utóbbit pedig közvetett módon a parlament választja. Más szóval a hatalmi jogosítványok fordítottan arányosak a demokratikus legitimitás elvével.
Romániának választania kell az elnöki és a parlamentáris köztársaság között. Az utóbbi talán demokratikusabbnak tűnik mivel az elnöki rendszerrel ellentétben-ahol az igazi hatalom az elnök kezében összpontosul, aki nem felel politikailag a parlament előtt-a parlamentáris rendszer keretén belül a politikailag felelős miniszterelnök a végrehajtó hatalom letéteményese. Természetesen a döntést megfelelően elő kellene készíteni és politika mentes közvitára kellene bocsátani. Realistán szemlélve a folyamatot ez majdhogynem lehetetlen.

Csoma Botond