Fél a többnyelvűségtől, mint az ördög a tömjéntől

Megjelent a Szabadságban


Természetesen feltevődik a kérdés: ki fél a többnyelvűségtől? Hát Apostu polgármester fél, vagy legalábbis ódzkodik, elodázza a kérdést. Vagy nem is veszi komolyan, vagy csak púp a hátán? Nem is tudom már, mire gondoljak. Többször tárgyaltunk már vele, kéréseinket pontokban fogalmaztuk meg. Az utolsó felvonás múlt héten volt, amikor a polgármester elmondta, hogy elvben egyetért elképzelésünkkel, és fel is kerül a magyar tartalom a polgármesteri hivatal honlapjára, de csak akkor, amikor a francia fordítás is elkészül. Ez számomra már egy nagyon átlátszó ürügynek tűnt.


Amennyiben félelemről van szó, ez csakis politikai természetű lehet, ami esetleg szavazatszám-csökkenésben nyilvánulhat meg. Lehetséges, hogy a polgármester arra a következtetésre jutott, hogy a lakótelepi, félig urbanizált, betelepített tömegek egy részében – amelyek eddig nem tudtak beilleszkedni a város többetnikumú hagyományaiba – még élnek magyarellenes indulatok, és nem néznék jó szemmel a magyar nyelv térnyerését. Ehhez még hozzájárulhat az is, hogy a városvezetésben még élnek a funári beidegződések, és Kolozsvárt nyelvi és kulturális szempontból frontvárosnak tekintik, ezért nem szívesen járulnának hozzá ahhoz, hogy a városnak legyen egy artikulált, nyelvileg lefedett, kifelé kommunikálható magyar arculata is.

Komoly mentalitásbeli gondok is jelentkeznek. Amióta ezzel a kérdéskörrel foglalkozom, a polgármesterrel, valamint más városházi alkalmazottakkal való beszélgetéseim során volt alkalmam észlelni a hivatalos nyelv kánonja által generált szűk látókört, amely sok esetben gátolja a higgadt, érdemi vitát. Értelmezésük szerint a román nyelv hivatalos volta kizárólagosságot idéz elő a nyilvánosságban, a másságnak, a többnyelvűségnek csak kulturális téren van helye, amely nincs közvetlen kapcsolatban a hivatalos közeggel. Más szóval: nem akarják intézményesíteni semmilyen formában a magyar nyelvet a városi közigazgatásban. Érvrendszerük sok esetben hasonlít azokéhoz, akik visszautasítanak mindennemű autonómia törekvést pusztán az alkotmány első cikkelyére hivatkozva, amely kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.

Megtörténhet, hogy a polgármester nem is veszi komolyan ezt a kérdést, és ennek egyik lehetséges oka – és itt szervezeti szempontból önkritikát kell gyakorolnom –, hogy az RMDSZ helyi szervezete nem lépett fel egységesen ebben a kérdésben. A többszólamú megközelítés de-legitimáló hatást fejtett ki, és nem használt az ügynek.

Eddigi eszköztárunk nem vezetett eredményre. Valószínűleg az elkövetkezendőben a vitát ki kell vinnünk a polgármesteri hivatal falai közül, és nem ártana román értelmiségieket (és nemcsak) megnyerni az ügynek, talán így a polgármester félelme is alábbhagyna.

A multikulturális ábránd (vagy naivitás) szertefoszlott

Tegnap tanácsülés előtt egyeztető ülésre került sor a polgármester irodájában. Ahogy beléptem, a polgármester odajött hozzám, és lelkendezve újságolta, hogy átnézette a magyar fordítást a városháza honlapjára, és rendben van, és akkor jött a de… még nem lehet feltenni, mert nem készült el a francia fordítás, az angol és a német megvan, viszont a francia nem. Persze újabb ígéret, hogy amint a francia elkészül a magyar tartalom is felkerül a polgármesteri hivatal honlapjára…Hát ez már egy nagyon átlátszó ürügy. Elmondtam a polgármesternek, hogy számomra ez nem egy elfogadható álláspont. Világos, hogy nem veszi komolyan ezt a kérdést, mindent kitalál, hogy elodázza a megoldást. Kiss Olivér barátomnak lett igaza, aki eleve szkeptikus volt. Ez a helyi koalíció csak egy formális megállapodás, etnikai vonzatú kérdésekben nem tudunk előrelépni, ígéret és nagy duma van, konkrét lépés semmi.
Egyértelmű, hogy más eszközökhöz kell folyamodni, az eddigiekkel nem tudtunk eredményt elérni ezen a téren.

Vasvári emlékünnepség Körösfőn

Vasvári emlékünnepségen vettem részt Körösfőn. A helyi önkormányzat és a Rákóczi Kultúregylet évek óta megrendezik ezt az ünnepséget Vasvári Pál, magyar forradalmár emlékére, aki 1849-ben esett el tragikus körülmények között az Erdélyi-érchegységben.

Az RMDSZ részéről jelen volt még Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, valamint Kötő József és Máté András, parlamenti képviselők. Fekete Emőkét – aki megyei tanács alelnökként sokat segített a helyi közösségen - a körösfői önkormányzat díszpolgárrá avatta. Az oklevelet az ünnepség keretén belül nyújtották át Emőkének.

Az 1848-as forradalom generálta talán az első hangsúlyos, politikai következményekkel is járó, szembenállást románok és magyarok között. A nemzeti öntudatra ébredt románok (szerbekkel, horvátokkal és szlovákokkal egyetemben) nem tudtak már azonosulni a Kossuthék által elképzelt – francia és angol mintát követő – alkotmányos keretbe foglalt magyar politikai nemzetmodellel. Először üdvözölték a magyar forradalmat, aztán amikor az erdélyi román elit körében világossá vált, hogy az osztrákok elleni szabadságharc a magyar elem elsőbbségéhez vezet a nemzeti elkülönülés útjára léptek, ami fegyveres konfliktushoz vezetett. Magyar-román viszonylatban az 1848-as forradalom jelenti a kölcsönös sérelmek kiindulópontját. A meghirdetett magyar polgári szabadságot nemzeti elnyomásként értékelték az akkori román vezetők.

Napjainkban a politikum sokszor kisajátítja a történelmet, agresszív, történelmietlen és valós adatokat nélkülöző diskurzussal mérgezi az etnikumközi kapcsolatokat. A kölcsönös sérelmeket csakis egy őszinte szembenézéssel és kibeszéléssel lehetne orvosolni. Semmiképpen sem úgy, hogy csak az egyik fél által elkövetett valós, vélt vagy eltúlzott atrocitásokról harsogunk, miközben a másik fél gaztetteit a szőnyeg alá söpörjük. A román politikai retorikában és sajtóban sokat hallhatunk a magyar honvédek által elkövetett visszaélésekről 1849-ben, vagy a magyar hadsereg által elkövetett vérengzésekről 1940-ben, a Szilágy megyei Ippen és Ördögkúton, viszont az enyedi magyar lakosság lemészárlásról 1849 januárjában Axente Sever, román forradalmár csapatai által, valamint a Maniu gárdisták vérengzéseiről a második világháborúban nem szól a krónika. Ez az egyoldalú megközelítés nem szolgálja a román-magyar megbékélést, továbbra is csak az ellenségkép elmélyülését idézi elő, amely kitűnő táptalajt jelent az etnikumközi előítéletek továbbéléséhez.