Vasvári emlékünnepség Körösfőn

Vasvári emlékünnepségen vettem részt Körösfőn. A helyi önkormányzat és a Rákóczi Kultúregylet évek óta megrendezik ezt az ünnepséget Vasvári Pál, magyar forradalmár emlékére, aki 1849-ben esett el tragikus körülmények között az Erdélyi-érchegységben.

Az RMDSZ részéről jelen volt még Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, valamint Kötő József és Máté András, parlamenti képviselők. Fekete Emőkét – aki megyei tanács alelnökként sokat segített a helyi közösségen - a körösfői önkormányzat díszpolgárrá avatta. Az oklevelet az ünnepség keretén belül nyújtották át Emőkének.

Az 1848-as forradalom generálta talán az első hangsúlyos, politikai következményekkel is járó, szembenállást románok és magyarok között. A nemzeti öntudatra ébredt románok (szerbekkel, horvátokkal és szlovákokkal egyetemben) nem tudtak már azonosulni a Kossuthék által elképzelt – francia és angol mintát követő – alkotmányos keretbe foglalt magyar politikai nemzetmodellel. Először üdvözölték a magyar forradalmat, aztán amikor az erdélyi román elit körében világossá vált, hogy az osztrákok elleni szabadságharc a magyar elem elsőbbségéhez vezet a nemzeti elkülönülés útjára léptek, ami fegyveres konfliktushoz vezetett. Magyar-román viszonylatban az 1848-as forradalom jelenti a kölcsönös sérelmek kiindulópontját. A meghirdetett magyar polgári szabadságot nemzeti elnyomásként értékelték az akkori román vezetők.

Napjainkban a politikum sokszor kisajátítja a történelmet, agresszív, történelmietlen és valós adatokat nélkülöző diskurzussal mérgezi az etnikumközi kapcsolatokat. A kölcsönös sérelmeket csakis egy őszinte szembenézéssel és kibeszéléssel lehetne orvosolni. Semmiképpen sem úgy, hogy csak az egyik fél által elkövetett valós, vélt vagy eltúlzott atrocitásokról harsogunk, miközben a másik fél gaztetteit a szőnyeg alá söpörjük. A román politikai retorikában és sajtóban sokat hallhatunk a magyar honvédek által elkövetett visszaélésekről 1849-ben, vagy a magyar hadsereg által elkövetett vérengzésekről 1940-ben, a Szilágy megyei Ippen és Ördögkúton, viszont az enyedi magyar lakosság lemészárlásról 1849 januárjában Axente Sever, román forradalmár csapatai által, valamint a Maniu gárdisták vérengzéseiről a második világháborúban nem szól a krónika. Ez az egyoldalú megközelítés nem szolgálja a román-magyar megbékélést, továbbra is csak az ellenségkép elmélyülését idézi elő, amely kitűnő táptalajt jelent az etnikumközi előítéletek továbbéléséhez.