A forradalom él!

Megjelent a Szabadsagban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc követ bennünket a mindennapokban. Jelen van emlékezetünkben, kollektív nemzettudatunkban, és ugyanakkor nagyon gyakran történelmi és politikai viták tárgyát képezi. Természetesen, a politikum továbbra is megpróbálja „bitorolni” 1956-ot önkényes és leegyszerűsítő megközelítésekkel, jobb és baloldali törésvonalak mentén halmozódó klisék segítségével. Nem sikerült a forradalmat az aktuálpolitika konfliktusai fölé emelni. A politikai harctéren a jelen feszültségeit és kihívásait megpróbálják átültetni egy 56-os környezetbe, ugyanakkor pedig a forradalom történéseit a mai társadalmi és politikai viszonyok fényében értékelik. Ily módon nehezen lehet realista és tárgyilagos következtetéseket levonni az eseményekkel kapcsolatosan.
De azért nem kell elcsüggedni, mert a sokszor irracionális, politikai színezetű historikus elemeket megjelenítő diskurzussal ellentétben, a történetírás viszont megtette a maga kötelességét 1956-al szemben. A kiadott kutatómunkák és primer források egy kiforrott, letisztult képet adnak a forradalomról. Értelemszerűen, ez csak a rendszerváltás után következhetett be, mivel a kádári propaganda hosszú évtizedekig ellenforradalomként értékelte az 1956-ban történteket. Lesslie B. Bain, amerikai újságíró, az illető korszak kiváló ismerője, 1960-ban írt könyvében így fogalmazott: „A legutóbbi történelmi időszak egyetlen eseményéről sem hazudtak annyit, egyetlen eseményt sem magyaráztak félre és mocskoltak be annyira mint a magyar forradalmat.”
Az, a tény hogy mostanában biztos és alapos ismeretekkel rendelkezünk az akkori eseményekről, elsősorban az 1991-ben alapított budapesti 56-os Intézet tevékenységének köszönhetjük. Litván György és Rainer M. János intézetigazgatók és munkatársaik nagyon sok tanulmányt és kutatást publikáltak a forradalom előtörténetéről, lefolyásáról és utóhatásairól. Ezekből a munkákból egyértelműen kitűnik, hogy a forradalom ideiglenes diadala egyértelműen a felkelők érdeme, de az ellenzéki magatartást tanúsító párton belüli értelmiség és Nagy Imre nélkül nem lett volna forradalom. Raymond Aron, francia filózófus véleménye szerint 56 paradox módon megvalósította Marx álmát az 1848-as időkből, hiszen 1956 olyan forradalom volt – írja Aron - amelyet filozófusok vezettek, és amelynek a proletárok voltak a katonái.
A kiadott történelmi munkákból fény derül ugyanakkor Nagy Imre moszkovita múltjára és NKVD-és (a KGB elődje) kapcsolataira, viszont ez egyáltalán nem kisebbíti a forradalomban betöltött szerepét, és nem árnyékolja be semmilyen szempontból erkölcsi tartását és mártírhalálát.
1956 egy nagyon komoly erkölcsi és politikai csapást jelentett a szovjet típusú szocializmusnak, és a kommunista rendszer legitimitását kérdőjelezte meg, hiszen munkások lázadtak fel egy olyan rendszer ellen, amely elméletileg az ők érdekeiket lett volna hivatott képviselni és érvényesíteni. „Győzelmes vereség” volt ez – ahogyan sokan nevezték a magyar forradalmat a nemzetközi sajtóban -, amely hosszútávon előidézte a magyar nemzet pozitív megítélését.

Csoma Botond