Tisztelt kolozsváriak!

Nehéz időket élünk. Egyre kevesebb a pénzünk, napról napra nőnek az árak, és az utóbbi időben a kitartó munkával megszerzett kisebbségi jogaink is veszélybe kerültek.

Mi, az RMDSZ kolozsvári szenátor- és képviselőjelöltjei azért indulunk a választásokon, hogy megoldjuk közös problémáinkat, és megvédjük a magyarokat azoktól, akik ártani akarnak nekünk. Kolozsvári magyarokhoz méltóan, becsülettel akarjuk képviselni Kolozsvárt és Erdélyt Bukarestben!

Az október 23-i megemlékezésen a Sétatéren

Új munkahelyek teremtését, a fizetések és nyugdíjak emelését, az élelmíszerárak csökkentését, az otthonok fűtésének olcsóbbá tételét tűztük ki célként. Feladatunknak tekintjük a korrupció felszámolását, az ügyintézés egyszerűsítését, és az ország külföldi megítélésének javítását.

Segíteni fogjuk fiataljainkat abban, hogy legyen pénzük lakást vásárolni, azt szeretnénk, hogy gyermekeket vállalhassanak, és boldog családi életet éljenek. Az idősek számára anyagi gondoktól mentes, örömteli nyugdíjaséveket, és megfelelő egészségügyi ellátást kívánunk biztosítani.

Megvédjük iskoláinkat. Továbbra is kiállunk a közösség és egyházaink vagyonának teljes visszaszolgáltatása mellett. Nem engedjük ellehetetleníteni kulturális intézményeink működését! Ehhez azonban erős parlamenti képviseletre van szükségünk, és kormányra kell kerülnünk. Számunkra ez a szavazás az igazi népszámlálás! Mutassuk meg közösségünk erejét! Kérem támogasson szavazatával december 9-én!

A kolozsváriakért, becsülettel!

Csoma Botond, képviselőjelölt

Verseny, identitás, beolvadás

Megjelent a Szabadságban

„Nem még emlékszem, mit mondott” – ezt, és más hasonló, a többségi nyelvből átvett szószerkezetet hallunk kincses városunkban, ismerősöktől és idegenektől egyaránt. Ehhez társul a romános hangsúly, amely „kóolozsvári nyelvjárásként” különböző kabarék kedvenc témájává avanzsált. Jogos a kritika, még akkor is, amikor ez olyan, a Székelyföldről vagy Erdély más tájairól ideérkezett egyénektől származik, akik a „csertifikát, szemafor, interszekció, borkány” stb. szavakat előszeretettel használják, igaz, teszik ezt jó, magyaros akcentussal.

Kolozsváron, főleg lakótelepi környezetben, adott a lehetőség a román nyelv elsajátítására, még gyerekkorban az iskola megkezdése előtt. Ennek egyik előnye, hogy nem kell a hivatalos nyelvet kvázi idegen nyelvként tanulni, viszont a későbbiekben, amennyiben nem figyelünk oda tudatosan nyelvhasználatunkra, és inkább – de nem feltétlenül – román környezetben szocializálódunk, a fentebb említett nemkívánatos szóhasználat fordulhat elő beszédünkben.

Etnopolitikai diskurzusunkban az identitás kérdése egyértelműen elsőbbséget élvez a versenyképességgel szemben. A nemzeti önazonosság megőrzése képezi kisebbségi politikai cselekvésünk egyik kiemelt fókuszpontját, és értelemszerűen, ehhez társul az anyanyelvközpontú szemlélet, mint ennek egyik kardinális eleme. Ez alapján alakítottuk ki oktatási rendszerünket, biztosítva az anyanyelven való tanulás lehetőségét az óvodától az egyetemig majdnem minden területen.

A román nacionalisták primitív, rosszindulatú, leegyszerűsítő és általánosító vádjain túl – amelyekben, csak úgy ex cathedra, kijelentik, hogy a magyarok nem tudnak, és nem is akarnak megtanulni románul –, szembe kell néznünk néhány ténnyel. Figyelembe véve, hogy Erdélyben a magyarok nagyjából két, szervesen elkülönülő élethelyzetben élnek, tömbben (vagy olyan térségekben, ahol nincsenek többségben, viszont arányuk számottevő) és szórványban. Ebből kifolyólag, nyelvi szempontból is, eléggé differenciált és, esetenként, szélsőséges helyzetek látnak napvilágot. A tömbből vagy ehhez hasonló régiókból származók, akik gyerekkorukat teljesen magyar miliőben töltötték, a magyar oktatási rendszer lépcsőfokait járták végig, beleértve az egyetemet is, diákéveik alatt Kolozsváron is többnyire magyar környezetben mozogtak, és ez idő alatt nem fordítottak különösebb figyelmet a román nyelv megtanulására, sok esetben komoly nyelvi akadályokkal küszködnek. Természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy sok ideig a magyar osztályokban is ugyanazokból a tankönyvekből tanították a román nyelvet, mint a román tagozaton, ami oktatási szempontból aberrációnak minősül. Emiatt az egyetem elvégzése után nagyon nehezen találnak munkát, még magyar tulajdonban lévő vállalatoknál is, mert sok esetben a tevékenység kifejtése érdekében azoknál is szükség van a román nyelv megfelelő ismeretére. Fennáll tehát a perifériára való sodródás és az egzisztenciális ellehetetlenülés veszélye.

Létezik ugye a másik helyzet, amikor bizonyos személyek szórványban már a tömbház előtt megtanulnak románul, de utána, több okból kifolyólag, kezdenek nagyon helytelenül beszélni magyarul – nagyon sok olyan esettel is találkozhatunk, hogy valaki sem románul, sem magyarul nem tud rendesen beszélni, de ez egy külön történet –, nem szembesülnek nyelvi korlátokkal az alkalmazásnál, viszont lassan, de biztosan elindul a nyelvi asszimiláció útján.

Mind a nyelvi korlátok miatt kialakuló marginalizáció, mind a nyelvi asszimiláció komoly kihívást jelent közösségünk számára. Első esetben, amennyiben nagyobb hangsúlyt fektetünk a versenyképességre, és szemléletváltásra kerül sor a román nyelvvel szemben, jó esély van a helyzet orvoslására. A második viszont keményebb dió, az élethelyzetből fakadó, környezeti hatásokon keresztül előidézett nyelvi és mentális metamorfózist nagyon nehéz ellensúlyozni. Nyilvánvaló, hogy az integráció és az identitás terén az egyéni igény és felelősség hangsúlyos szereppel bír, amit semmi más nem helyettesíthet.

Plăcuţa lui Iorga, în contextul unei dispute interetnice

Megjelent a Ziua de Cluj-ban

În perioada care s-a scurs de la amplasarea plăcii - care conţine citatul lui Iorga – am avut senzaţia că, la nivel retoric, ne-am întors în mijlocul anilor ’90, când intoleranţa etnică de tip xenofob promovată de Funar a împiedicat orice dialog real între români şi maghiari.


Declaraţiile alarmiste, tendenţioase, precum şi acuzaţiile proferate de diverşi lideri politici locali - al căror singur scop este câştigarea de voturi din acea zonă electorală unde asemenea discursuri emoţional-manipulative mai produc efecte - nu fac cinste municipiului nostru care doreşte să devină capitală culturală europeană.

În locul acestei intoleranţe de factură etnică manifestată la nivel declarativ, ar fi necesară o abordare lucidă care să permită clarificarea tuturor aspectelor ce ţin de această problematică. În cele ce urmează, nu mai doresc să descriu pe larg elementele - în documentaţia pe baza căreia s-a emis autorizaţia de construire în 2008 nu figurează această plăcuţă, nu există aviz de la Comisia Naţională a Monumentelor pentru o placă nouă - care indică fără echivoc faptul că primăria a acţionat ilegal, ci am să încerc să prezint motivele pentru care comunitatea maghiară nu este de acord cu amplasarea acestei plăcuţe.

Consider că evenimentele istorice din Evul Mediu nu au o relevanţă primordială în această dispută, dar din moment ce ele au fost aduse în discuţie, trebuie să avem o abordare obiectivă şi pe această latură istorică.

Politicieni patriotarzi, care au simţit miza electorală în această controversă, ne-au acuzat că nu respectăm istoria românilor. Potrivit opiniei lor, este nevoie de acest citat pentru că monumentul nu respectă adevărul istoric, steagul Moldovei fiind îndreptat în jos. Cum se întâmplă în toate cazurile când istoria este utilizată în scopuri politice, naraţiunea istorică este prezentată cu lipsuri profunde, punându-se accentul pe anumite evenimente, celelalte fiind trecute sub tăcere. Într-adevăr, regele Matia a pierdut bătălia de la Baia. Acest conflict cu Ştefan cel Mare a fost determinat de faptul că, pe de o parte, Matia l-a sprijinit pe Petru Aron, pretendent la tronul Moldovei, iar, pe de altă parte, Ştefan cel Mare a acordat ajutor nobililor transilvăneni care s-au răzvrătit împotriva lui Matia. Ulterior, în contextul acutizării pericolului turcesc, Ştefan a prestat jurământul de vasalitate faţă de Matia care, în virtutea acestui jurământ, l-a sprijinit cu trupe în lupta împotriva turcilor. Stindardul Moldovei îndreptat în jos simbolizează acest raport de vasalitate care exista la vremea respectivă şi care trebuie interpretat în contextul specific al relaţiilor interstatale din Evul Mediu.

Referitor la presupusa origine românească a lui Matia, se impune precizarea faptului că în Evul Mediu conceptul de naţiune nu exista, iar sintagma de popor nu reprezenta o entitate bine închegată, diferenţierea făcându-se în funcţie de stările sociale existente la vremea respectivă, religia având un rol foarte important în definirea identităţii unei persoane. Ar fi total absurd să ne pronunţăm asupra apartenenţei etnice a unui personaj istoric medieval luând în considerare criterii din epoca actuală, postmodernă, fără niciun fundament istoric. Ţin să precizez din nou că argumentele care se leagă de evenimente şi împrejurări din epoca medievală sunt de o importanţă secundară în disputa privind plăcuţa în cauză.

Comunitatea maghiară este profund deranjată de împrejurările istorico-politice în care acest citat a ajuns de-a lungul anilor pe statuia lui Matia. Există informaţii contradictorii în legătură cu prima lui apariţie pe statuie. O versiune ar fi că în 1932 autorităţile locale au amplasat acest citat pentru a salva statuia la demolare. Această versiune este infirmată însă de istoricul Cosmin Budeancă. Într-un studiu publicat în anul 2000, el afirmă că acest citat a fost amplasat pe statuie de către studenţi români adepţi ai Gărzii de Fier, într-o perioadă când manifestaţiile antimaghiare erau foarte frecvente. A doua apariţie a avut loc în 1992, la iniţiativa lui Funar, fără nici o bază legală, cu scopul de a crea tensiuni interetnice. Prin acest fapt fostul primar a inaugurat o lungă perioadă de timp în care municipiul nostru a devenit cunoscut pe plan mondial drept un bastion al naţionalismului extremist, fapt prin care am pierdut noi toţi, clujenii, români şi maghiari deopotrivă. Împrejurările istorice respective generează un disconfort substanţial în mentalul colectiv al comunităţii maghiare clujene. Ambele perioade în care plăcuţa a apărut pe statuie reprezintă diferite etape ale extremismului intolerant. Anii '30 se caracterizează prin acţiunile agresive ale Gărzii de Fier, care a promovat o multitudine de idei şovine şi rasiste în România, inclusiv Nicolae Iorga a fost ucis de reprezentanţii Gărzii. Anii '90 au intrat în memoria colectivă prin activităţile nefaste ale lui Funar. Reamplasarea plăcuţei în anul 2011 înseamnă, de fapt, asumarea publică a acţiunilor şi politicilor Gărzii de Fier şi ale lui Funar, ceea ce este inacceptabil într-un oraş definit - cel puţin în teorie, prin discursuri pompoase - ca unul multicultural.

În 2004, după înlăturarea lui Funar din fotoliul de primar al municipiului, am răsuflat uşuraţi şi am crezut că norii negri ai intoleranţei au dispărut de pe cerul Clujului. În 2011 a trebuit să ne dăm seama că moştenirea politică a fostului edil încă mai planează asupra noastră, mai ales în acele momente când unii politicieni cred că prin reactivarea unui naţionalism desuet se pot câştiga voturi.

Csoma Botond
consilier local UDMR

Margaret Thatcher nyomában

Megjelent a Szabadságban

Udrea asszony úgy látja, elérkezett az idő arra, hogy egy nő költözzön a Victoria vagy a Cotroceni palotába. Reméljük, hogy ez a nő magyar lesz, nem másért, de azt ígérték nekünk, hogy amikor az Egyesült Államokat fekete elnök vezeti, akkor majd hazai tájainkon is magyarajkú államfő gyakorolhatja a hatalmat. Nahát kérem, itt az alkalom, tessék betartani az ígéretet. Vagy inkább – hétköznapi módra, a remény hal meg utoljára mondás jegyében – törődjünk bele sorsunkba?


Az elmúlt napokban a miniszter asszony a Tabu nevű magazinban jelent meg, többek között olyan montírozott fotókon, amelyek őt a történelem híres hölgyalakjainak – közöttük volt Margaret Thatcher is – képében ábrázolták. Tette mindezt azért, hogy szót emeljen a nőket érintő negatív előítéletek ellen, és, hogy a nőgyűlölők tudomására hozza, hogy azok a hölgyek, akiknek képében bájolgott, képesek voltak megváltoztatni és jobbá varázsolni a világot.

Udreának joga van ahhoz, hogy ott és úgy fényképeztesse magát, ahol és ahogy jónak látja. A nyilvánosságból eredő esetleges pozitív vagy negatív konzekvenciákkal elsősorban neki kell szembenéznie, még akkor is, ha ezek áttételesen kihatnának pártjára is. A Margaret Thatcherhez való önhasonlítás legfeljebb mosolygásra okot adó politikai hiúságra vagy beképzeltségre utal.

Erotikus elemeket tartalmazó és a szexualitásra utaló fényképsorozatokat társítani egy komoly üzenettel – amely a nők közéleti szerepének fontosságát hangsúlyozza, és ilyen értelemben, főleg a férfiak körében létező negatív sztereotípiákat próbálja lebontani –, viszont öreg hiba, amely legjobb esetben a felületességre vezethető vissza. Ily módón sikerült kompromittálni és nevetségessé tenni a legitim feminizmus egyik fő áramlatát. A miniszter asszony emancipációs üzeneteket hordozó pózolása konszolidálja a nők szexuális tárgyként való ábrázolását. A férfiak továbbra sem közéleti személyként, hanem erotikus fantáziájuk szereplőjeként tekintenek Udreára, egyes nők pedig arra gondolnak, hogy számukra más út nincs, amennyiben közéleti pálya mellett döntenek, latba kell vetniük bájaikat. Ez az epizód az ott megfogalmazott célok és tervezett hatások ellenkezőjét érte el. Erősíti azt az előítéletet, amely kétségbe vonja a nők szellemi képességeit és rátermettségüket, és ebből kifolyólag alkalmatlannak tartja őket közéleti funkciók betöltésére. Ha egy nőnek mégis sikerül a közéletben érvényesülnie, azt az idomainak számlájára írja.

A miniszter asszony elég balga módon helyezte fényképeit társadalmi kontextusba. Szerencsére a korbács kimaradt a kezéből, mert ellenkező esetben azt hihettük volna, hogy Attila helyett Udrea lett az Isten ostora, aki bántalmazni készül nőket és férfiakat egyaránt.

Egy éjszakai kaland vonzó emléke

Megjelent a Szabadságban

Sokan emlékszünk arra az ominózus éjszakára 2009-ben, amikor Mircea Geoană államfő volt. Este – miután pezsgőt ivott és fátyolos szemekkel fürkészte az égboltot – elnökként tért nyugovóra, és reggel balekként ébredt. Másnap a Jereváni Rádió reggeli műsorában a következő kérdést tették fel a hallgatóknak: „Mit csinált a nép Geoană elnöksége alatt?” „Hát, aludt”– jött a természetszerű válasz.


A rövid, de velős elnöki mandátum mély nyomokat hagyott „hősünkben”, aki megint nagy terveket szövöget, és az elnöki palota felé kacsingat. Ilyen irányú kijelentései kisebb botrányt idéztek elő pártjában. Ponta már készült fülön ragadni a pretendenst, ha az éppen nem távozott volna sutyiban a tengerentúlra, ahonnan a facebookon – hol is máshol? – üzent kritikusainak, hogy amíg itthon rosszindulatúan értelmezik szavait, addig ő az Újvilágban fontos emberekkel tanácskozik, és Románia gazdasági fellendülésén fáradozik. Tette mindezt azért is, hogy bebizonyítsa: lám, lám, nem is olyan „butuska” ő, mint ahogyan azt annak idején Iliescu – a dörzsölt apparatcsik, az „örök káder” – mondta róla, hiszen fontos dolgokkal foglalkozik, és még az Egyesült Államokban is kiemelt figyelemmel kísérik személyét és munkásságát.

Geoană mindenképpen pályára akar lépni, a marginalizáció évei alatt politikai frusztrációk tömkelege gyülemlett fel benne. Az sem számít, hogy esetleg nevetségessé teszi magát, és kijelentéseivel pártjának is árt, tekintve, hogy ezek a párton belüli erőviszonyok cseppfolyós mivoltát közvetítik a választótestület felé, ami a politikai kommunikáció szempontjából, enyhén szólva, dőreségnek minősül, főleg választások előtti évben.

Olyan felhangok is napvilágot láttak, hogy Geoană helyezkedik, más pártban képzeli el politikai jövőjét, és az Oprea által vezetett UNPR-vel tárgyal. Lehet, hogy ez is közrejátszik, én viszont inkább emberi és politikai hiúságát tartom cselekedetei fő mozgatórugójának. Lelki szemei előtt ott lebeghet Nixon, akinek – miután vesztett Kennedyvel szemben, és az utóbbi halála után – mégis sikerült elnyerni az elnöki mandátumot, vagy Churchill, aki a háború után alulmaradt a munkáspárti Atleevel szemben, de az ötvenes években visszatért a miniszterelnöki székbe.

Álmodozásai közepette a Szenátus elnöke elfelejti azt, hogy sem Nixonnak, sem Churchillnek a vereség után nem gyengültek meg a pozíciói a pártjukon belül, és bizonyos történelmi és politikai tényezők – amelyek jelen esetben nem léteznek – járultak hozzá a későbbi sikerek eléréséhez.

Geoană úgy tudna visszatérni a valóság talajára, ha őszintén szembenézne magával, és elfogadná azt, hogy egy karizma nélküli, unalmas politikus. Előre betanult szövegeket szajkóz, karót nyelt mivolta és merevsége versenyképtelenné teszi a hazai politikai miliőben. Ilyen körülmények között jó lenne visszatérni a kaptafához, végül is a diplomácia sem egy megvetendő hely, ott valószínűleg több babér teremne számára.

Mátyás a politikai (kín)padon

Megjelent a Szabadságban


A sok huzavona után végre teljes pompájában csodálhatjuk a felújított Mátyás-szobrot. Tekintve, hogy több évig bedeszkázva állt a téren, a Kolozsváron tanuló diákok közül sokan nem is láthatták a szobrot egyetemi éveik alatt. Úgy mentek el a kincses városból, hogy a főtéri deszkák emlékét is hordozták magukban, és csak találgathatták, hogy vajon mi is rejlik az állványok mögött.
Most, amikor a király impozáns alakja betölti a teret, Mátyás a rosszul értelmezett politikai pluralizmus által generált irracionalitás áldozata lett. Egy olyan erőtérbe került, amelyet az erdélyi magyar politikai viszály szabdal szét, és amelyben hangsúlyos szerepet kapnak anyaországi tényezők is. Természetesen a felavatás dátuma körüli tragikomédiába illő kötélhúzásra gondolok. Nyilvánvaló, hogy az időpont kiválasztása közéleti kérdés, és ilyen értelemben komoly politikai vetületei vannak, de ez korántsem jelenti azt, hogy egy kisstílű, pitiáner, és a határokon átívelő magyar politikai belharc tárgyává kellene válnia.

A Mátyás-szoborcsoport egy igencsak pregnáns szimbólum, ennek következtében pedig a politikai legitimációért folytatott harc középpontjába került, amelynek hevében – minden javaslatot le kell seperni, ami a politikai ellenfél részéről érkezik, még akkor is, ha az egybeesik egy korábbi saját javaslattal (az alábbiakban részletezem) – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elvetette a sulykot.

Kelemen Hunor kulturális miniszter először január 22-ét, a magyar kultúra napját javasolta a felavatásra. Ezt a magyar kormány nem fogadta el, és akkor következett a másik javaslat, február 23-a, a király születési dátuma, amely teljes mértékben illik ehhez az alkalomhoz. Ekkor indult be a lavina, egyből nagyon sokan félteni kezdték a szobrot a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) és annak februári kongresszusától. Először Magyarországról jött a hír, hogy a felavatást mindenképpen a február 27-én sorra kerülő RMDSZ kongresszus után kellene megtartani, tehát február 23-a, a király születésnapja nem egy megfelelő dátum. Hát igen, még egy királyi születésnap is okozhat ilyen malőrt, amennyiben RMDSZ kongresszus közelébe kerül, ha Szilágyi Erzsébet ezt tudta volna… Utána – ahogyan ezt megszokhattuk már az utóbbi hónapok politikai történései fényében – következtek az erdélyi borúlátó felhangok. Az EMNT Kolozs megyei vezetői a felavatás dátumának kapcsán RMDSZ kampányról és kirekesztésről beszéltek, és a zord február helyett, a sokkal alkalmasabb és mindenkit befogadó – nemcsak az RMDSZ-t vagy annak tagjait – márciusi hónapot javasolták, azt sugallván, hogy február az RMDSZ hónapja, március meg a mindenkié. Eközben természetesen elfeledkeztek arról, hogy egy pár hónappal ezelőtt az EMNT Kolozs megyei szervezete nyílt levelet juttatott el Kelemen Hunornak, Szőcs Gézának és Sorin Apostunak, amelyben kérték, hogy a szobor felavatását február 23-ra időzítsék, ezzel is tisztelegve Mátyás király emlékének. A következetességre viszont homály borul a politikai sárdobálás közben. Ebben az abszurd politikai drámában már csak arra vártam, hogy valaki megvádolja az RMDSZ-t azzal, hogy a kongresszus idejére el szeretné költöztetni a szobrot Nagyváradra.

Ezzel a hozzáállással sikerült teljesen kompromittálni az amúgy is sok szempontból kérdéses felavatás gondolatát. Ebben az esetben, korábbi írásokban, mások által kifejtett aggályokra gondolok: szükség van-e felavatásra, tekintve, hogy nem új szoborról van szó, illetve amennyiben igen, akkor az milyen legyen? Ennek az egész ügynek volt viszont egy pozitív hozadéka is: civil kezdeményezésnek köszönhetően, a kolozsváriak jelképesen birtokba vették a szobrot, és ezzel kiragadták Mátyást a politikai dimenzióból. Megmutatták azt, hogy egy közösség léte, nagyon sok vonatkozásban, szervesen elkülönül a politikumtól, főleg akkor, amikor ez utóbbi saját belterjes érdekeivel foglalkozik. Az ilyenszerű civil kezdeményezések nagy fontossággal bírnak egy olyan társadalmi berendezkedésben, ahol a demokratikus hagyományok nem rendelkeznek mély gyökerekkel.

Visszafejlődés

Az utóbbi hónapokban a szociál-liberális ellenzék körében felerősödött a nacionalizmus, pillanatnyi politikai tőkekovácsolás érdekében ismét előkerült a magyar kártya. Semmi új a nap alatt, ez e jelenség időről-időre felbukkan a közéletben. Most, viszont úgy néz ki, hogy a korlátolt nacionalizmus kezd gyökeret verni az igazságszolgáltatás berkeiben is, amely nagyon súlyos következményekkel járhat. Amint arról korábbi blogbejegyzésemben – Egy lépés előre, kettő hátra – írtam, miután az első pert megnyertük az aranyosgyéresi háromnyelvű táblával kapcsolatosan, hamarosan egy másik per elébe néztünk, amikor is egy aranyosgyéresi magánszemély támadta meg a háromyelvű táblát előirányzó tanácsi határozatot. Novemberben, amikor a blogbejegyzést írtam, még bizakodó voltam, és reméltem, hogy a Kolozsvári Ítélőtábla következetes lesz, tartja magát korábbi határozatához, és törvényesnek ítéli a többnyelvű táblát. Nem így történt. Március 30-án a Kolozsvári Ítélőtábla elutasította az Aranyosgyéresi Tanács felfolyamodványát, ilyen értelemben a háromnyelvű táblát le kell venni. Jogilag is egy eléggé abszurd helyzet keletkezett, mert van két bírói végzés, amely ellentmond egymásnak. Tekintve, hogy Romániában a joggyakorlat nem jogforrás, elvileg az utolsó bírói végzést kell alkalmazni.
Szombaton tájékoztattam az RMDSZ keretén belül működő Szövetségi Képviselők Tanácsát a kialakult helyzetről. Javasoltam, hogy módosítani kellene a közigazgatási törvényt, és expresis verbis meghatározni, hogy ott, ahol a kisebbség aránya nem éri el a 20%-ot, és nem kötelező a törvény értelmében a kisebbség nyelvén is feltüntetni a helység nevét, a helyi tanács dönthessen ebben a kérdésben. Így, talán el tudnánk kerülni, hogy kicsinyes és rosszhiszemű jogértelmezés következtében a fentihez hasonló bírói végzések lássanak napvilágot.

Kolozsvári szociál-demokraták esete a primitív nacionalizmussal

Miután, az utóbbi időben a kolozsvári libik Funarhoz jártak tapasztalatcserére, és ez tükröződött is politikai diskurzusukban, most a szocikon volt a sor, hogy megmutassák, hogy helyi szinten is a liberálisok hű szövetségesei, és ilyen értelemben hozzájárulnak a magyarellenesség konjunkturális felpörgetéséhez.
A városi tanács tegnapi ülésén tárgyaltunk a civil szervezeteknek kiutalandó pénzalapokról. Az utóbbi években meghonosodott úzusnak megfelelően a keretösszeg 20%-át a magyar civil szervezetek számára különítettük el, természetesen utólag, a tételes leosztást a beérkezett pályázatok alapján végeztük el, így most is számos magyar civil szervezetet tudtunk támogatni.
Az „ominózus” napirendi pontnál Vuscan, szoci tanácsos kifakadt, mondván, hogy az mégiscsak sok, hogy a magyarok még ilyen nehéz időkben is 20%-ot kérnek, igazán megelégedhetnének 15%-al is. Ezek a fránya kisebbségiek még a válságra sincsenek tekintettel, gondolta magában a tanácsos úr…Utána következett a mélyebb kritika, hogy mi az hogy a magyaroknak külön diákszervezetük, kutató egyesületeik meg más szervezeteik vannak, miért nem végzik ezeket a tevékenységeket együtt a románokkal? Innen már csak egy lépés volt Orbán Viktornak tulajdonított nyilatkozatig és az autonómiáig, amelyet derék tanácsosunk a román nemzet védelmében meg is tett. Hát ha Bukarestben, a libik összefüggésbe hozhatják a munkatörvénykönyvet Orbánnal, akkor a kolozsvári szocik miért ne tehetnének hasonló dolgokat, a politikai demagógia és irracionalitás terén kifejtetett konzekvencia jegyében. Csak arra kellene vigyázniuk, hogy nehogy a magyar civil szervezeteknek dolgozó lobbi cég megkeresse őket, és pénz fejében arra kérje a őket, hogy támogassák a magyar civil szervezetek finanszírozási kérelmeit… Mert abból még baj lehet, mint Brüsszelben…

Szimbolika és jóérzés

Kedden, tanácsülés előtt mondtam a polgármesternek, hogy illene magyarul is boldog Karácsonyt kívánni a polgármesteri hivatal nevében a hivatalos digitális hirdetőoszlopokon. Elöljárónk csóválta a fejét, szabadkozott, hogy ő nem is tudja, hogy erre miért van szükség, mert a kolozsvári magyarok amúgy is tudnak románul, és hömpölyögtek az előbbihez hasonló „racionális” érvek…
Mondtam neki, hogy ebben az esetben egy szimbolikus kérdésről van szó, amelyet a jóérzés diktál, ha már annyira büszkélkedünk városunk multikulturális jellegével. Nem igazán tudtunk dűlőre jutni. Úgy döntöttünk, hogy az RMDSZ frakció nevében hivatalos beadványt nyújtunk be a polgármesternek ebben az ügyben. Csütörtökön megírtam, és pénteken iktattam az iratot.

Az átírat szövege alább olvasható:



Către Primăria Cluj-Napoca
În atenţia domnului primar Sorin Apostu!

Stimate domnule Primar,

Având în vedere apropierea sărbătorilor de iarnă, vă rugăm în numele comunităţii maghiare din Cluj să afişati şi în limba maghiară urările de sărbători pe panourile de afişaj ale primăriei. Credem că o asemenea măsură este minoră, simbolică şi în acelaşi timp de bun-simţ.
Vă reamintim că prin HCL nr. 353/2007 Consiliul Local a adoptat strategia de dezvoltare a municipiului. Această strategie conţine un capitol referitor la multiculturalism şi la măsurile necesare implementării lui în plan practic. În continuare, am dori să cităm câteva pasaje relevante şi elocvente din HCL-ul mai-sus amintit care susţin justeţea cererii noastre.
„Cluj-Napoca este un oraş cu o importantă tradiţie multiculturală. Oraşul se remarcă prin prezenţa unei importante minorităţi maghiare, care deşi reprezintă 18,96% din populaţia oraşului, în cifre absolute este una din cele mai mari comunităţi maghiare din România (60.287 maghiari).” Analiza SWOT din strategie menţionează două puncte slabe în privinţa înfăptuirii multiculturalismului în municipiu:

1. „Comunicare deficitară a administraţiei publice locale cu publicul minoritar;”
2. „Lipsa de măsuri practice privind promovarea multiculturalismului;”

În continuare, sunt stabilite măsurile necesare remedierii carenţelor identificate:
1. „Definirea unei identităţi multiculturale a oraşului şi promovarea acesteia prin intermediul tuturor canalelor de comunicare;”
2. „Elaborarea unei strategii de comunicare* şi asumare a identităţii multiculturale a oraşului;”
3. „Lansarea unei campanii de promovare a mesajului multicultural pe toate canalele de comunicare;”


În lumina celor prezentate aşteptăm un răspuns favorabil din partea Dumneavoastră .

Grupul UDMR din Consiliul Local

László Attila

Somogyi Gyula

Molnos Lajos

Irsay Miklós

Csoma Botond

Kolozsvár/Multikulturális útikalauz

Még szeptemberben tárgyaltam Apostuval, hogy az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja által kiadott, Kolozsvár/Multikulturális útikalauz című, négynyelvű - román, angol, magyar és német – ismertető füzet tartalmát töltsük fel a polgármesteri hivatal honlapjára. http://botondcsoma.blogspot.com/2010/09/javitott-kiadas.html

Tegnap felkerült a román, magyar és angol változat, hamarosan következik a német is:

http://www.primariaclujnapoca.ro/ghid-multicultural.html?show=Prefata


http://www.primariaclujnapoca.ro/hu/multikulturalis-utikalauz/

Hiányzik még három ékezet a linkben, de már szóltam, hogy korrigálják.

http://www.primariaclujnapoca.ro/en/multicultural-guide/

Egy lépés előre, kettő hátra

A Kolozs Megyei Törvényszék nem tűri a többnyelvűséget. Egy szűklátókörű és rosszindulatú jogértelmezéssel eltipor mindent, ami nem román nyelven lát napvilágot. Teszi ezt már másodszorra. Ugyebár, a hivatalos nyelv kánonjából nem szabad kilépni, mert az komoly „veszélyt” jelenthet Románia homogén nemzetállami jövőjére nézve. A törvény őrei pajzzsal védik a nyelvet, holmi „idegen jellegű” támadásokkal szemben.
Az Aranyosgyéresi Városi Tanács megszavazta, hogy írják ki magyarul és németül is a város nevét. Az akkori prefektus, Calin Platon – arra gondolván, hogy neve a jogfilozófia terén is releváns következtetésekre készteti – megtámadta a határozatot a Kolozs Megyei Törvényszéken, azzal indokolván keresetét, hogy az aranyosgyéresi magyarság aránya nem éri el a törvény által előírt 20%-ot, tehát – véleménye szerint - ilyen esetben csak románul lehet kiírni a város nevét. Első fokon a Kolozs Megyei Törvényszék jóváhagyta keresetét, és arra kötelezte az Aranyosgyéresi Városi Tanácsot, hogy vonja vissza a többnyelvűségre vonatkozó határozatokat. Felfolyamodványt nyújtottunk be a törvényszéki végzés ellen a Kolozs Megyei Ítélőtáblához, és sikerült meggyőznünk az Ítélőtábla bíráit, hogy a Törvényszék jogértelmezése alaptalan és törvénytelen. Felszusszantunk, és örvendtünk, hogy az ésszerűség legyőzte a korlátoltságot, és a többnyelvű táblákat felállították Aranyosgyéres határában. Aztán ma derült égből villámcsapás... Mircea Crisan, aranyosgyéresi lakos egy ideig nézegette a táblákat, és aztán rájött, hogy a sok „idegen nyelv” komoly terhet jelent egészséges román öntudata számára, és hallgatott az ősi hívó szóra. Magánszemélyként megtámadta a többnyelvűségre vonatkozó tanácsi határozatokat a Törvényszéken, és láss „csodát” a bírói testületben partnerre talált a román öntudat megvédésére. A törvényszék érvénytelenítette a tanácsi határozatokat. http://www.stiridecluj.ro/social/placutele-trilingve-din-campia-turzii-declarate-ilegale-de-tribunalul-cluj

A végzés nem jogerős. Bogdán Andrea és Czika Tihamér jogászkollégáimmal együtt segítünk az Aranyosgyéresi Városi Tanácsnak kidolgozni a felfolyamodvány szövegét, amit benyújtanak majd a végzés ellen a Kolozs Megyei Ítélőtáblához. Reméljük, hogy ezúttal is sikerrel járunk, és a többnyelvű táblák helyükön maradnak.

Házsongárd, honlap, december1-je és tanácsülés

Újabban csütörtökönként tartjuk a tanácsüléseket.

A tanácsülés előtt át kellett beszélnem néhány dolgot Apostuval.

Az első a Házsongárdi temetőre vonatkozott. Átnyújtottam a polgármesternek egy protokollum tervezetet, amelyet közösen Gergely Erzsébettel, a Házsongárd Alapítvány igazgatónőjével dolgoztunk ki. A protokollum célja a Házsongárd Alapítvány műemlék-restaurálási tevékenységének megkönnyítése a temetőben. Ugyanakkor megkértem László Attila alpolgármestert is, hogy kövesse az ügyet, mert ha közösen lépünk fel, akkor talán nagyobb esély van arra, hogy a kérdés hamarabb megoldódjon. Az ügy előzményeiről már írtam egy korábbi bejegyzésemben is: http://botondcsoma.blogspot.com/2010/09/gondok-hazsongardi-temetoben.html



Még szeptemberben tárgyaltam Apostuval arról, hogy töltsük fel a polgármesteri hivatal honlapjára az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja által kiadott, Kolozsvár/Multikulturális útikalauz című, négynyelvű - román, angol, magyar és német – ismertető füzet tartalmát: http://botondcsoma.blogspot.com/2010/09/javitott-kiadas.html
Akkor átadtam neki egy példányt, hogy fontos teendői közben, csendesebb momentumokban tanulmányozza az útikalauzt. Most visszatértem a kérdésre, mire azt mondta, hogy semmi kifogása nincs, átnézte, és szerinte felkerülhet a honlapra. Nagy kő esett le a szívemről…, most már csak a műszaki részleteket kell megbeszélnem az informatikusokkal.


Harmadik téma a Mátyás szobor felavatásának dátuma volt. Olivér blogján - http://koliver.wordpress.com/2010/10/07/horror-december-1-jen-avatjak-fel-a-restauralt-matyas-szobrot-videoval/ - fölröppent a hír, hogy a polgármesteri hivatalban egyesek azon gondolkodnak, hogy december 1-je lenne erre a megfelelő dátum. Miután a főtéri zászlókkal megégettük magunkat, úgy gondoltam nem szabad ezt az információt kósza hírként kezelni, és óvatosan, nehogy ötletekkel szolgáljak, körbejártam ezt a kérdést is. Úgy gondolom, hogy számunkra a december 1-je elfogadhatatlan dátum, és ez nem vadmagyarkodás. Először is Máytás személye nem kötődik sem a Gyulafehérvári Kiáltványhoz, sem az egyesüléshez. Másodsorban, december 1-je nem éppen ünnep nekünk erdélyi magyaroknak, és ezt a románoknak is meg kell érteniük. Ezt még Iuliu Maniu, román politikus is – akinek nagy szerepe volt az egyesülés létrehozásában – elismerte. A múlt század, 20-as éveiben írott emlékirataiban úgy vélekedik, hogy abszurditás lenne elvárni az erdélyi magyaroktól, hogy ujjongjanak december 1-én.
Mondtam Apostunak, hogy hallom, hogy november vége fele kész lesz a szobor, és érdekelne, hogy mi lenne az elképzelés a felavatásra vonatkozóan. Apostu erre azt válaszolta, hogy miután a munkálatok véget érnek, még el kell végezni a kövezést a szobor körül. Ezután – tekintve, hogy a felújítást közösen a román és magyar állam finanszírozta – diplomáciai csatornákon le kell egyeztetni a magyar és román közjogi méltóságokkal (államfő, miniszterelnök) a felavatás időpontját. Véleményem szerint a magyar fél semmiképpen nem fogadná el a december 1-jét. Mindenesetre továbbra is foglalkozom a kérdéssel, annak ellenére, hogy első látásra úgy tűnik, hogy talán a román fél nem vállalna be egy diplomáciai kötélhúzást Magyarországgal a felavatás dátumának kapcsán, de azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Kolozsváron még jócskán élnek a nacionalista beidegződések. Nem tartom teljesen kizártnak, hogy a megszorító intézkedések által okozott népszerűtlenséget, Apostuek megpróbálnák kompenzálni egy, a nem megfelelőképpen urbanizált tömegek magyarellenes indulataira alapozó cselekedettel, és ebben a kontextusban a december elsejei szoboravatás kapóra jönne. Én remélem azért, hogy a józanész felülkerekedik a kisstílű politikai számításokon... Mindenesetre, a megfelelő pillanatban ezt a kérdést hangsúlyosan fel kell vetni az országos koalícióban is az RMDSZ és DLP között, mert ez messzemenően nemcsak egy helyi ügy.

Levél Angienek a Palocsayról

Kedden Kolozsvárra látogat Angela Merkel, német kancellár. Sztranyiczki Szilárd, ügyvéd barátommal levelet írtunk a kancellárnak, amiben tájékoztatjuk, hogy a román állam évek óta nem akarja visszaszolgáltatni a hóstátiak földjét, amely jelenleg a Kísérleti állomás jogkezelésében található. Húzzák-nyúzzák évek óta ezt a kérdést, mindenfélét kitalálnak, sőt még az új jogszabályok visszamenőleges alkalmazásától sem riadnak vissza. Ugyanakkor, végleges és visszavonhatatlan bírósági végzéseket – amelyek ugyancsak a Palocsay-kerttel kapcsolatosak – egyszerűen nem hajtanak végre, ami elfogadhatatlan egy jogállamban, amely tagja az EU-nak.
Megtaláltuk a megfelelő személyt is, aki majd átadja a levelet Merkelnek, mert sem Szilárdot, sem engem nem engednek majd a közelébe.
Remélem, valami eredménye lesz…

Ügyészségi válasz

Még a tavasszal büntető feljelentést tettem az RMDSZ nevében az Új Jobboldal tagjai ellen, akik tiltott náci jelvényeket használtak egy márciusi rendezvényükön, ahol jókívánságokkal láttak el bennünket, erdélyi magyarokat.

Jó későre, a napokban kaptuk meg a nyomozás eredményét tartalmazó ügyészségi átiratot. A törvény nagylelkű őrei megállapítják, hogy a kedves szélsőségesek bűncselekményt követtek el, de hát na, történik ilyesmi jobb helyeken is...., és egy-két náci jelvény csekély veszélyt jelent válságban vergődő társadalmunkra. Bűnvádi eljárást nem indítanak, csupán adminisztratív büntetést rónak ki az elkövetőkre, 400 lej értékben.

A napokban döntjük el, hogy felebezzünk vagy sem.

Részletes leírás az ügyről a Szabadságban, Kiss Olivér tollából: http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPMainArticleScreen.vm/id/2556

Ha péntek, akkor koncert és szégyenpír

Tegnap került sor a Filharmónia évadnyitó koncertjére. Nagyon szép hangverseny volt, a program itt tekinthető meg: http://www.filacluj.ro/septembrie2010.html .

Zenehallgatás közben szégyenérzet töltött el, hogy a Filharmóniának ilyen körülmények között kell játszania. A tegnapi koncerten még az eddigi megszokottnál is rosszabb volt a helyzet. A Diákművelődési Ház nagyterme - ahová Andrei Marga, a szuper-intellektuel kultúrember, a permanens tanügyi reform veteránja (rajta valószínűleg már csak Trockij, a permanens forradalom híve tett túl) száműzte a Filharmóniát, a Farkas utcai auditóriumból -, amely úgyszintén nem alkalmas szimfonikus koncertek megtartására felújítás alatt áll. Ebből kifolyólag, a tegnapi koncertet a Konzervatórium koncertemében kellett megtartani, amely nagyon kicsi, és legfeljebb kamarazenei előadóestekre alkalmas, semmiképpen nem nagyzenekari előadásokra, főleg, hogy tegnap olyan műveket is játszottak, amelyekben a kórus is énekelt. Hát nem kell mondanom, hogy alig fértek el a színpadon.

Intézményi szempontból a Filharmónia a Megyei Tanács alárendeltségébe tartozik. Alin Tiset, a Megyei Tanács elnökét, annyira lefoglalja a futballstadion építése - semmiképpen nem szeretném szembeállítani a futball ügyét a Filharmóniáéval, de azért azt el tudom képzelni, hogy a megyei elnök úr több szavazatra számít a futballdrukkerektől, mint a komolyzene-kedvelőktől – hogy alig jut másra ideje, esetleg kiszalad vidékre egy, az ancien régimre emlékeztető munkalátogatásra.

Látván a Megyei Tanács hozzáállását, elkezdtünk vakarózni, és terveket szövögetni a Városi Tanácsban. Sokra nem jutottunk, talán annyira, hogy végre úgy néz ki, hogy találtunk egy helyet a Magyar utcában (B-dul 21 Decembrie 1989), ahova fel lehetne építeni egy korszerű koncerttermet a Filharmóniának. A Városi Tanács plénumában többször elmondtam, hogy megengedhetetlen az, hogy Kolozsváron, Erdély kulturális központjában a Filharmóniának ilyen mostoha sorsa legyen. Válaszként sűrű bólogatást, hümmögést és üres dumát kaptam.
Egyébként a dumáról jutott eszembe a Bacsó Péter által rendezett, A tanú című film egyik jelenete. A főhős, Pelikán elvtárs többszörös, rendszerellenes vétségei miatt börtönben ül. Cellatársai – akik azt hitték róla, hogy jól ismeri a marxizmus-leninizmus történetét és miden ideológiai csínját-bínját – megkérdezték tőle, hogy mit jelent a Duma (cári Oroszországban a parlament neve) bojkottja. Mire Pelikán a semmibe meredt és azt válaszolta: valószínűleg azt, hogy mindenki fogja be a pofáját.
Hát tényleg, ideje lenne abbahagyni a dumát, és valamit tenni a Filharmóniáért…

Tanácsülés

Nem igazán volt fontosabb napirendi pont a mai tanácsülésen. Elég egyhangú légkörben folyt az ülés.

A különféléknél viszont elérkezett az érdekesebb felvetések ideje. Rákérdeztem a polgármesterre, hogy mi is a helyzet a Főtérrel? Ugyanis a múltkori tanácsülés után Apostu előrukkolt egy sajtónyilatkozattal, hogy a Főtér felújítási terve már nem aktuális, és nem zárják le a forgalmat a tér keleti és nyugati oldalán. Derült égből villámcsapás…

Most meg azt mondta, hogy a sajtó nem tolmácsolta hitelesen az általa mondottakat. Szó sincs arról, hogy a Főtér projektet sutba akarná dobni, csak hát gondok vannak… Ugyanis, az eredeti projekt szerint , a Főtéri forgalom megszüntetésének az volt az egyik feltétele, hogy a Petőfi (Avram Iancu) utcában és a Széchenyi (Mihai-Viteazu) téren felépül két parkolóház. A Petőfi utcait anyagi, a Széchenyi térit pedig műszaki okokból kifolyólag (ott földalatti mélygarázs készült volna, de utólag kiderült, hogy van egy vízcső a tér alatt, amelyet nagyon költséges lett volna elköltöztetni, és emiatt a befektető elállt a szerződéstől) nem lehet megépíteni. Tehát, egyelőre alma… Másfelől, informális csatornákon azt hallom, hogy tulajdonképpen nem is erről van szó, hanem arról, hogy a kivitelező vállalat, amelyik megnyerte a versenytárgyalást csődbement. Ez viszont nem jelent egy áthidalhatatlan akadályt, hiszen ki lehet írni egy új tendert. Elég ködös ez az egész ügy, és úgy érzem, hogy csúsztatások vannak… A Főtér rehabilitációját mindenképpen folytatni kell.

Tanácsülés előtt felhívott Virgil Pop, a Regionális Műemlékvédelmi Bizottság titkára, és tájékoztatott, hogy az Unió (Memorandumului) utca 16 szám alatt valakik garázdálkodnak egy barokk műemléképületnél. A régi tetőt kicserélték pléhtetőre, és a régi kapu helyett egy hőszigetelő ajtót tettek oda, természetesen semmilyen engedéllyel nem rendelkeztek. Virgil elmondása szerint – amit jómagam is észleltem utána személyesen – az a pléhtető inkább istállókhoz illik , és nem Kolozsvár belvárosában lévő műemléképületekhez. Virgil feljelentést tett a városházi rendőrségnél, akik kiszálltak a helyszínre, leállították a munkálatokat, és büntetést szabtak ki. Elmeséltem az esetet a polgármesternek, aki biztosított arról, hogy a polgármesteri hivatal büntető feljelentést tesz az elkövetők ellen.

Javított kiadás

Ma felkerült a polgármesteri hivatal honlapjára a magyar szöveg javított változata. Remélem, hogy sikerült kiküszöbölni a tükörfordításokat és a magyartalan megfogalmazásokat.

www.primariaclujnapoca.ro/hu

Az ű,í és ő betűket is meg lehet jeleníteni már az oldalon. A menüpontokat bővítettük egy eseménynaptárral.

Holnap tárgyalok Apostuval, hogy az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja által kiadott, Kolozsvár/Multikulturális útikalauz című, négynyelvű - román, angol, magyar és német – ismertető füzet tartalmát is töltsük fel a honlapra. Nagyon jó leírások találhatók benne a kolozsvári műemlékekről és műemléképületekről. Az előszót Ovidiu Pecican történész írta. A honlapon, ez az anyag konkrét turisztikai célokat szolgálhat.

Gondok a Házsongárdi temetőben

A Házsongárd Alapítvány – jogi személyiséggel nem rendelkező, az Erdélyi Református Egyházkerület keretén belül működő civil szervezet – évek óta műemlékvédelmi tevékenységet folytat a Házsongárdi temetőben.
Az alapítvány igazgatója, Gergely Istvánné jelezte, hogy az utóbbi időben a polgármesteri hivatal alkalmazottai akadályozzák munkájukat. Mi több megtagadják a hozzáférést a temető nyilvántartásához, ami sok esetben ellehetetleníti a restaurálási munkálatokat.

A helyzet orvoslása végett, ma találkoztunk Apostu polgármesterrel. A találkozón jelen volt Gergely Istvánné, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, Eckstein-Kovács Péter, elnöki tanácsos, László Attila, alpolgármester és jómagam. Bemutattuk a Házsongárd Alapítvány tevékenységét, és vázoltuk a gondokat. A polgármester-legalábbis látszólag – elég nyíltan viszonyult a kérdéshez. A beszélgetés nyomán egy eléggé pragmatikus megoldás körvonalazódott, nevezetesen, hogy szükség lenne egy protokollumra a polgármesteri hivatal és a Házsongárd Alapítvány között, amely konkrétan meghatározná a felek jogait és kötelezettségeit.

Gergely Istvánné megfogalmazza javaslatait, majd ezeket beillesztjük egy jogi keretbe és letesszük Apostu asztalára. A protokollum igazán azt szolgálná, hogy a polgármesteri hivatal támogassa és elismerje a Házsongárd Alapítvány több éves tevékenységét. Eddig az alapítvány egy, kvázi megtűrt státusszal rendelkezett a temetőben…

Megtört a jég!

Hónapok óta tartó morfondírozás és huzavona után végre sikerült megjeleníteni a magyar tartalmat a polgármesteri hivatal honlapján. Első komolyabb lépés a multikulturalizmus rögös útján. A magyar tartalom a következő címen érhető el: http://www.primariaclujnapoca.ro/hu.

A honlap folyamatos bővítés alatt áll, hamarosan felkerülnek a testvérvárosokról szóló információk is. Tervezünk egy eseménynaptárt is, ennek kivitelezéshez meg kell találnunk azt a személyt, aki napi rendszerességgel föl tudja tölteni az információkat. Dolgozunk rajta.

Technikai okok miatt, a következő magyar karaktereket nem tudtuk megjeleníteni a honlapon: ő, í, ű. Remélem ezt is sikerül hamarosan korrigálni.

Az elérhetőségek menüpontnál éppen folyamatban vannak némi javítások, bizonyos térnevek, mint például a Főtér, románul kerültek fel.

Természetesen a multikulturalizmus nyelvi megjelenítését bővíteni kell. A következő lépés a város magyar nevének kiírása kell, hogy legyen.

Fél a többnyelvűségtől, mint az ördög a tömjéntől

Megjelent a Szabadságban


Természetesen feltevődik a kérdés: ki fél a többnyelvűségtől? Hát Apostu polgármester fél, vagy legalábbis ódzkodik, elodázza a kérdést. Vagy nem is veszi komolyan, vagy csak púp a hátán? Nem is tudom már, mire gondoljak. Többször tárgyaltunk már vele, kéréseinket pontokban fogalmaztuk meg. Az utolsó felvonás múlt héten volt, amikor a polgármester elmondta, hogy elvben egyetért elképzelésünkkel, és fel is kerül a magyar tartalom a polgármesteri hivatal honlapjára, de csak akkor, amikor a francia fordítás is elkészül. Ez számomra már egy nagyon átlátszó ürügynek tűnt.


Amennyiben félelemről van szó, ez csakis politikai természetű lehet, ami esetleg szavazatszám-csökkenésben nyilvánulhat meg. Lehetséges, hogy a polgármester arra a következtetésre jutott, hogy a lakótelepi, félig urbanizált, betelepített tömegek egy részében – amelyek eddig nem tudtak beilleszkedni a város többetnikumú hagyományaiba – még élnek magyarellenes indulatok, és nem néznék jó szemmel a magyar nyelv térnyerését. Ehhez még hozzájárulhat az is, hogy a városvezetésben még élnek a funári beidegződések, és Kolozsvárt nyelvi és kulturális szempontból frontvárosnak tekintik, ezért nem szívesen járulnának hozzá ahhoz, hogy a városnak legyen egy artikulált, nyelvileg lefedett, kifelé kommunikálható magyar arculata is.

Komoly mentalitásbeli gondok is jelentkeznek. Amióta ezzel a kérdéskörrel foglalkozom, a polgármesterrel, valamint más városházi alkalmazottakkal való beszélgetéseim során volt alkalmam észlelni a hivatalos nyelv kánonja által generált szűk látókört, amely sok esetben gátolja a higgadt, érdemi vitát. Értelmezésük szerint a román nyelv hivatalos volta kizárólagosságot idéz elő a nyilvánosságban, a másságnak, a többnyelvűségnek csak kulturális téren van helye, amely nincs közvetlen kapcsolatban a hivatalos közeggel. Más szóval: nem akarják intézményesíteni semmilyen formában a magyar nyelvet a városi közigazgatásban. Érvrendszerük sok esetben hasonlít azokéhoz, akik visszautasítanak mindennemű autonómia törekvést pusztán az alkotmány első cikkelyére hivatkozva, amely kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.

Megtörténhet, hogy a polgármester nem is veszi komolyan ezt a kérdést, és ennek egyik lehetséges oka – és itt szervezeti szempontból önkritikát kell gyakorolnom –, hogy az RMDSZ helyi szervezete nem lépett fel egységesen ebben a kérdésben. A többszólamú megközelítés de-legitimáló hatást fejtett ki, és nem használt az ügynek.

Eddigi eszköztárunk nem vezetett eredményre. Valószínűleg az elkövetkezendőben a vitát ki kell vinnünk a polgármesteri hivatal falai közül, és nem ártana román értelmiségieket (és nemcsak) megnyerni az ügynek, talán így a polgármester félelme is alábbhagyna.