Megjelent a Ziua de Cluj-ban
În perioada care s-a scurs de la amplasarea plăcii - care conţine citatul lui Iorga – am avut senzaţia că, la nivel retoric, ne-am întors în mijlocul anilor ’90, când intoleranţa etnică de tip xenofob promovată de Funar a împiedicat orice dialog real între români şi maghiari.
Declaraţiile alarmiste, tendenţioase, precum şi acuzaţiile proferate de diverşi lideri politici locali - al căror singur scop este câştigarea de voturi din acea zonă electorală unde asemenea discursuri emoţional-manipulative mai produc efecte - nu fac cinste municipiului nostru care doreşte să devină capitală culturală europeană.
În locul acestei intoleranţe de factură etnică manifestată la nivel declarativ, ar fi necesară o abordare lucidă care să permită clarificarea tuturor aspectelor ce ţin de această problematică. În cele ce urmează, nu mai doresc să descriu pe larg elementele - în documentaţia pe baza căreia s-a emis autorizaţia de construire în 2008 nu figurează această plăcuţă, nu există aviz de la Comisia Naţională a Monumentelor pentru o placă nouă - care indică fără echivoc faptul că primăria a acţionat ilegal, ci am să încerc să prezint motivele pentru care comunitatea maghiară nu este de acord cu amplasarea acestei plăcuţe.
Consider că evenimentele istorice din Evul Mediu nu au o relevanţă primordială în această dispută, dar din moment ce ele au fost aduse în discuţie, trebuie să avem o abordare obiectivă şi pe această latură istorică.
Politicieni patriotarzi, care au simţit miza electorală în această controversă, ne-au acuzat că nu respectăm istoria românilor. Potrivit opiniei lor, este nevoie de acest citat pentru că monumentul nu respectă adevărul istoric, steagul Moldovei fiind îndreptat în jos. Cum se întâmplă în toate cazurile când istoria este utilizată în scopuri politice, naraţiunea istorică este prezentată cu lipsuri profunde, punându-se accentul pe anumite evenimente, celelalte fiind trecute sub tăcere. Într-adevăr, regele Matia a pierdut bătălia de la Baia. Acest conflict cu Ştefan cel Mare a fost determinat de faptul că, pe de o parte, Matia l-a sprijinit pe Petru Aron, pretendent la tronul Moldovei, iar, pe de altă parte, Ştefan cel Mare a acordat ajutor nobililor transilvăneni care s-au răzvrătit împotriva lui Matia. Ulterior, în contextul acutizării pericolului turcesc, Ştefan a prestat jurământul de vasalitate faţă de Matia care, în virtutea acestui jurământ, l-a sprijinit cu trupe în lupta împotriva turcilor. Stindardul Moldovei îndreptat în jos simbolizează acest raport de vasalitate care exista la vremea respectivă şi care trebuie interpretat în contextul specific al relaţiilor interstatale din Evul Mediu.
Referitor la presupusa origine românească a lui Matia, se impune precizarea faptului că în Evul Mediu conceptul de naţiune nu exista, iar sintagma de popor nu reprezenta o entitate bine închegată, diferenţierea făcându-se în funcţie de stările sociale existente la vremea respectivă, religia având un rol foarte important în definirea identităţii unei persoane. Ar fi total absurd să ne pronunţăm asupra apartenenţei etnice a unui personaj istoric medieval luând în considerare criterii din epoca actuală, postmodernă, fără niciun fundament istoric. Ţin să precizez din nou că argumentele care se leagă de evenimente şi împrejurări din epoca medievală sunt de o importanţă secundară în disputa privind plăcuţa în cauză.
Comunitatea maghiară este profund deranjată de împrejurările istorico-politice în care acest citat a ajuns de-a lungul anilor pe statuia lui Matia. Există informaţii contradictorii în legătură cu prima lui apariţie pe statuie. O versiune ar fi că în 1932 autorităţile locale au amplasat acest citat pentru a salva statuia la demolare. Această versiune este infirmată însă de istoricul Cosmin Budeancă. Într-un studiu publicat în anul 2000, el afirmă că acest citat a fost amplasat pe statuie de către studenţi români adepţi ai Gărzii de Fier, într-o perioadă când manifestaţiile antimaghiare erau foarte frecvente. A doua apariţie a avut loc în 1992, la iniţiativa lui Funar, fără nici o bază legală, cu scopul de a crea tensiuni interetnice. Prin acest fapt fostul primar a inaugurat o lungă perioadă de timp în care municipiul nostru a devenit cunoscut pe plan mondial drept un bastion al naţionalismului extremist, fapt prin care am pierdut noi toţi, clujenii, români şi maghiari deopotrivă. Împrejurările istorice respective generează un disconfort substanţial în mentalul colectiv al comunităţii maghiare clujene. Ambele perioade în care plăcuţa a apărut pe statuie reprezintă diferite etape ale extremismului intolerant. Anii '30 se caracterizează prin acţiunile agresive ale Gărzii de Fier, care a promovat o multitudine de idei şovine şi rasiste în România, inclusiv Nicolae Iorga a fost ucis de reprezentanţii Gărzii. Anii '90 au intrat în memoria colectivă prin activităţile nefaste ale lui Funar. Reamplasarea plăcuţei în anul 2011 înseamnă, de fapt, asumarea publică a acţiunilor şi politicilor Gărzii de Fier şi ale lui Funar, ceea ce este inacceptabil într-un oraş definit - cel puţin în teorie, prin discursuri pompoase - ca unul multicultural.
În 2004, după înlăturarea lui Funar din fotoliul de primar al municipiului, am răsuflat uşuraţi şi am crezut că norii negri ai intoleranţei au dispărut de pe cerul Clujului. În 2011 a trebuit să ne dăm seama că moştenirea politică a fostului edil încă mai planează asupra noastră, mai ales în acele momente când unii politicieni cred că prin reactivarea unui naţionalism desuet se pot câştiga voturi.
Csoma Botond
consilier local UDMR
2011. november 14., hétfő
Margaret Thatcher nyomában
Megjelent a Szabadságban
Udrea asszony úgy látja, elérkezett az idő arra, hogy egy nő költözzön a Victoria vagy a Cotroceni palotába. Reméljük, hogy ez a nő magyar lesz, nem másért, de azt ígérték nekünk, hogy amikor az Egyesült Államokat fekete elnök vezeti, akkor majd hazai tájainkon is magyarajkú államfő gyakorolhatja a hatalmat. Nahát kérem, itt az alkalom, tessék betartani az ígéretet. Vagy inkább – hétköznapi módra, a remény hal meg utoljára mondás jegyében – törődjünk bele sorsunkba?
Az elmúlt napokban a miniszter asszony a Tabu nevű magazinban jelent meg, többek között olyan montírozott fotókon, amelyek őt a történelem híres hölgyalakjainak – közöttük volt Margaret Thatcher is – képében ábrázolták. Tette mindezt azért, hogy szót emeljen a nőket érintő negatív előítéletek ellen, és, hogy a nőgyűlölők tudomására hozza, hogy azok a hölgyek, akiknek képében bájolgott, képesek voltak megváltoztatni és jobbá varázsolni a világot.
Udreának joga van ahhoz, hogy ott és úgy fényképeztesse magát, ahol és ahogy jónak látja. A nyilvánosságból eredő esetleges pozitív vagy negatív konzekvenciákkal elsősorban neki kell szembenéznie, még akkor is, ha ezek áttételesen kihatnának pártjára is. A Margaret Thatcherhez való önhasonlítás legfeljebb mosolygásra okot adó politikai hiúságra vagy beképzeltségre utal.
Erotikus elemeket tartalmazó és a szexualitásra utaló fényképsorozatokat társítani egy komoly üzenettel – amely a nők közéleti szerepének fontosságát hangsúlyozza, és ilyen értelemben, főleg a férfiak körében létező negatív sztereotípiákat próbálja lebontani –, viszont öreg hiba, amely legjobb esetben a felületességre vezethető vissza. Ily módón sikerült kompromittálni és nevetségessé tenni a legitim feminizmus egyik fő áramlatát. A miniszter asszony emancipációs üzeneteket hordozó pózolása konszolidálja a nők szexuális tárgyként való ábrázolását. A férfiak továbbra sem közéleti személyként, hanem erotikus fantáziájuk szereplőjeként tekintenek Udreára, egyes nők pedig arra gondolnak, hogy számukra más út nincs, amennyiben közéleti pálya mellett döntenek, latba kell vetniük bájaikat. Ez az epizód az ott megfogalmazott célok és tervezett hatások ellenkezőjét érte el. Erősíti azt az előítéletet, amely kétségbe vonja a nők szellemi képességeit és rátermettségüket, és ebből kifolyólag alkalmatlannak tartja őket közéleti funkciók betöltésére. Ha egy nőnek mégis sikerül a közéletben érvényesülnie, azt az idomainak számlájára írja.
A miniszter asszony elég balga módon helyezte fényképeit társadalmi kontextusba. Szerencsére a korbács kimaradt a kezéből, mert ellenkező esetben azt hihettük volna, hogy Attila helyett Udrea lett az Isten ostora, aki bántalmazni készül nőket és férfiakat egyaránt.
Udrea asszony úgy látja, elérkezett az idő arra, hogy egy nő költözzön a Victoria vagy a Cotroceni palotába. Reméljük, hogy ez a nő magyar lesz, nem másért, de azt ígérték nekünk, hogy amikor az Egyesült Államokat fekete elnök vezeti, akkor majd hazai tájainkon is magyarajkú államfő gyakorolhatja a hatalmat. Nahát kérem, itt az alkalom, tessék betartani az ígéretet. Vagy inkább – hétköznapi módra, a remény hal meg utoljára mondás jegyében – törődjünk bele sorsunkba?
Az elmúlt napokban a miniszter asszony a Tabu nevű magazinban jelent meg, többek között olyan montírozott fotókon, amelyek őt a történelem híres hölgyalakjainak – közöttük volt Margaret Thatcher is – képében ábrázolták. Tette mindezt azért, hogy szót emeljen a nőket érintő negatív előítéletek ellen, és, hogy a nőgyűlölők tudomására hozza, hogy azok a hölgyek, akiknek képében bájolgott, képesek voltak megváltoztatni és jobbá varázsolni a világot.
Udreának joga van ahhoz, hogy ott és úgy fényképeztesse magát, ahol és ahogy jónak látja. A nyilvánosságból eredő esetleges pozitív vagy negatív konzekvenciákkal elsősorban neki kell szembenéznie, még akkor is, ha ezek áttételesen kihatnának pártjára is. A Margaret Thatcherhez való önhasonlítás legfeljebb mosolygásra okot adó politikai hiúságra vagy beképzeltségre utal.
Erotikus elemeket tartalmazó és a szexualitásra utaló fényképsorozatokat társítani egy komoly üzenettel – amely a nők közéleti szerepének fontosságát hangsúlyozza, és ilyen értelemben, főleg a férfiak körében létező negatív sztereotípiákat próbálja lebontani –, viszont öreg hiba, amely legjobb esetben a felületességre vezethető vissza. Ily módón sikerült kompromittálni és nevetségessé tenni a legitim feminizmus egyik fő áramlatát. A miniszter asszony emancipációs üzeneteket hordozó pózolása konszolidálja a nők szexuális tárgyként való ábrázolását. A férfiak továbbra sem közéleti személyként, hanem erotikus fantáziájuk szereplőjeként tekintenek Udreára, egyes nők pedig arra gondolnak, hogy számukra más út nincs, amennyiben közéleti pálya mellett döntenek, latba kell vetniük bájaikat. Ez az epizód az ott megfogalmazott célok és tervezett hatások ellenkezőjét érte el. Erősíti azt az előítéletet, amely kétségbe vonja a nők szellemi képességeit és rátermettségüket, és ebből kifolyólag alkalmatlannak tartja őket közéleti funkciók betöltésére. Ha egy nőnek mégis sikerül a közéletben érvényesülnie, azt az idomainak számlájára írja.
A miniszter asszony elég balga módon helyezte fényképeit társadalmi kontextusba. Szerencsére a korbács kimaradt a kezéből, mert ellenkező esetben azt hihettük volna, hogy Attila helyett Udrea lett az Isten ostora, aki bántalmazni készül nőket és férfiakat egyaránt.
Egy éjszakai kaland vonzó emléke
Megjelent a Szabadságban
Sokan emlékszünk arra az ominózus éjszakára 2009-ben, amikor Mircea Geoană államfő volt. Este – miután pezsgőt ivott és fátyolos szemekkel fürkészte az égboltot – elnökként tért nyugovóra, és reggel balekként ébredt. Másnap a Jereváni Rádió reggeli műsorában a következő kérdést tették fel a hallgatóknak: „Mit csinált a nép Geoană elnöksége alatt?” „Hát, aludt”– jött a természetszerű válasz.
A rövid, de velős elnöki mandátum mély nyomokat hagyott „hősünkben”, aki megint nagy terveket szövöget, és az elnöki palota felé kacsingat. Ilyen irányú kijelentései kisebb botrányt idéztek elő pártjában. Ponta már készült fülön ragadni a pretendenst, ha az éppen nem távozott volna sutyiban a tengerentúlra, ahonnan a facebookon – hol is máshol? – üzent kritikusainak, hogy amíg itthon rosszindulatúan értelmezik szavait, addig ő az Újvilágban fontos emberekkel tanácskozik, és Románia gazdasági fellendülésén fáradozik. Tette mindezt azért is, hogy bebizonyítsa: lám, lám, nem is olyan „butuska” ő, mint ahogyan azt annak idején Iliescu – a dörzsölt apparatcsik, az „örök káder” – mondta róla, hiszen fontos dolgokkal foglalkozik, és még az Egyesült Államokban is kiemelt figyelemmel kísérik személyét és munkásságát.
Geoană mindenképpen pályára akar lépni, a marginalizáció évei alatt politikai frusztrációk tömkelege gyülemlett fel benne. Az sem számít, hogy esetleg nevetségessé teszi magát, és kijelentéseivel pártjának is árt, tekintve, hogy ezek a párton belüli erőviszonyok cseppfolyós mivoltát közvetítik a választótestület felé, ami a politikai kommunikáció szempontjából, enyhén szólva, dőreségnek minősül, főleg választások előtti évben.
Olyan felhangok is napvilágot láttak, hogy Geoană helyezkedik, más pártban képzeli el politikai jövőjét, és az Oprea által vezetett UNPR-vel tárgyal. Lehet, hogy ez is közrejátszik, én viszont inkább emberi és politikai hiúságát tartom cselekedetei fő mozgatórugójának. Lelki szemei előtt ott lebeghet Nixon, akinek – miután vesztett Kennedyvel szemben, és az utóbbi halála után – mégis sikerült elnyerni az elnöki mandátumot, vagy Churchill, aki a háború után alulmaradt a munkáspárti Atleevel szemben, de az ötvenes években visszatért a miniszterelnöki székbe.
Álmodozásai közepette a Szenátus elnöke elfelejti azt, hogy sem Nixonnak, sem Churchillnek a vereség után nem gyengültek meg a pozíciói a pártjukon belül, és bizonyos történelmi és politikai tényezők – amelyek jelen esetben nem léteznek – járultak hozzá a későbbi sikerek eléréséhez.
Geoană úgy tudna visszatérni a valóság talajára, ha őszintén szembenézne magával, és elfogadná azt, hogy egy karizma nélküli, unalmas politikus. Előre betanult szövegeket szajkóz, karót nyelt mivolta és merevsége versenyképtelenné teszi a hazai politikai miliőben. Ilyen körülmények között jó lenne visszatérni a kaptafához, végül is a diplomácia sem egy megvetendő hely, ott valószínűleg több babér teremne számára.
Sokan emlékszünk arra az ominózus éjszakára 2009-ben, amikor Mircea Geoană államfő volt. Este – miután pezsgőt ivott és fátyolos szemekkel fürkészte az égboltot – elnökként tért nyugovóra, és reggel balekként ébredt. Másnap a Jereváni Rádió reggeli műsorában a következő kérdést tették fel a hallgatóknak: „Mit csinált a nép Geoană elnöksége alatt?” „Hát, aludt”– jött a természetszerű válasz.
A rövid, de velős elnöki mandátum mély nyomokat hagyott „hősünkben”, aki megint nagy terveket szövöget, és az elnöki palota felé kacsingat. Ilyen irányú kijelentései kisebb botrányt idéztek elő pártjában. Ponta már készült fülön ragadni a pretendenst, ha az éppen nem távozott volna sutyiban a tengerentúlra, ahonnan a facebookon – hol is máshol? – üzent kritikusainak, hogy amíg itthon rosszindulatúan értelmezik szavait, addig ő az Újvilágban fontos emberekkel tanácskozik, és Románia gazdasági fellendülésén fáradozik. Tette mindezt azért is, hogy bebizonyítsa: lám, lám, nem is olyan „butuska” ő, mint ahogyan azt annak idején Iliescu – a dörzsölt apparatcsik, az „örök káder” – mondta róla, hiszen fontos dolgokkal foglalkozik, és még az Egyesült Államokban is kiemelt figyelemmel kísérik személyét és munkásságát.
Geoană mindenképpen pályára akar lépni, a marginalizáció évei alatt politikai frusztrációk tömkelege gyülemlett fel benne. Az sem számít, hogy esetleg nevetségessé teszi magát, és kijelentéseivel pártjának is árt, tekintve, hogy ezek a párton belüli erőviszonyok cseppfolyós mivoltát közvetítik a választótestület felé, ami a politikai kommunikáció szempontjából, enyhén szólva, dőreségnek minősül, főleg választások előtti évben.
Olyan felhangok is napvilágot láttak, hogy Geoană helyezkedik, más pártban képzeli el politikai jövőjét, és az Oprea által vezetett UNPR-vel tárgyal. Lehet, hogy ez is közrejátszik, én viszont inkább emberi és politikai hiúságát tartom cselekedetei fő mozgatórugójának. Lelki szemei előtt ott lebeghet Nixon, akinek – miután vesztett Kennedyvel szemben, és az utóbbi halála után – mégis sikerült elnyerni az elnöki mandátumot, vagy Churchill, aki a háború után alulmaradt a munkáspárti Atleevel szemben, de az ötvenes években visszatért a miniszterelnöki székbe.
Álmodozásai közepette a Szenátus elnöke elfelejti azt, hogy sem Nixonnak, sem Churchillnek a vereség után nem gyengültek meg a pozíciói a pártjukon belül, és bizonyos történelmi és politikai tényezők – amelyek jelen esetben nem léteznek – járultak hozzá a későbbi sikerek eléréséhez.
Geoană úgy tudna visszatérni a valóság talajára, ha őszintén szembenézne magával, és elfogadná azt, hogy egy karizma nélküli, unalmas politikus. Előre betanult szövegeket szajkóz, karót nyelt mivolta és merevsége versenyképtelenné teszi a hazai politikai miliőben. Ilyen körülmények között jó lenne visszatérni a kaptafához, végül is a diplomácia sem egy megvetendő hely, ott valószínűleg több babér teremne számára.
Mátyás a politikai (kín)padon
Megjelent a Szabadságban
A sok huzavona után végre teljes pompájában csodálhatjuk a felújított Mátyás-szobrot. Tekintve, hogy több évig bedeszkázva állt a téren, a Kolozsváron tanuló diákok közül sokan nem is láthatták a szobrot egyetemi éveik alatt. Úgy mentek el a kincses városból, hogy a főtéri deszkák emlékét is hordozták magukban, és csak találgathatták, hogy vajon mi is rejlik az állványok mögött.
Most, amikor a király impozáns alakja betölti a teret, Mátyás a rosszul értelmezett politikai pluralizmus által generált irracionalitás áldozata lett. Egy olyan erőtérbe került, amelyet az erdélyi magyar politikai viszály szabdal szét, és amelyben hangsúlyos szerepet kapnak anyaországi tényezők is. Természetesen a felavatás dátuma körüli tragikomédiába illő kötélhúzásra gondolok. Nyilvánvaló, hogy az időpont kiválasztása közéleti kérdés, és ilyen értelemben komoly politikai vetületei vannak, de ez korántsem jelenti azt, hogy egy kisstílű, pitiáner, és a határokon átívelő magyar politikai belharc tárgyává kellene válnia.
A Mátyás-szoborcsoport egy igencsak pregnáns szimbólum, ennek következtében pedig a politikai legitimációért folytatott harc középpontjába került, amelynek hevében – minden javaslatot le kell seperni, ami a politikai ellenfél részéről érkezik, még akkor is, ha az egybeesik egy korábbi saját javaslattal (az alábbiakban részletezem) – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elvetette a sulykot.
Kelemen Hunor kulturális miniszter először január 22-ét, a magyar kultúra napját javasolta a felavatásra. Ezt a magyar kormány nem fogadta el, és akkor következett a másik javaslat, február 23-a, a király születési dátuma, amely teljes mértékben illik ehhez az alkalomhoz. Ekkor indult be a lavina, egyből nagyon sokan félteni kezdték a szobrot a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) és annak februári kongresszusától. Először Magyarországról jött a hír, hogy a felavatást mindenképpen a február 27-én sorra kerülő RMDSZ kongresszus után kellene megtartani, tehát február 23-a, a király születésnapja nem egy megfelelő dátum. Hát igen, még egy királyi születésnap is okozhat ilyen malőrt, amennyiben RMDSZ kongresszus közelébe kerül, ha Szilágyi Erzsébet ezt tudta volna… Utána – ahogyan ezt megszokhattuk már az utóbbi hónapok politikai történései fényében – következtek az erdélyi borúlátó felhangok. Az EMNT Kolozs megyei vezetői a felavatás dátumának kapcsán RMDSZ kampányról és kirekesztésről beszéltek, és a zord február helyett, a sokkal alkalmasabb és mindenkit befogadó – nemcsak az RMDSZ-t vagy annak tagjait – márciusi hónapot javasolták, azt sugallván, hogy február az RMDSZ hónapja, március meg a mindenkié. Eközben természetesen elfeledkeztek arról, hogy egy pár hónappal ezelőtt az EMNT Kolozs megyei szervezete nyílt levelet juttatott el Kelemen Hunornak, Szőcs Gézának és Sorin Apostunak, amelyben kérték, hogy a szobor felavatását február 23-ra időzítsék, ezzel is tisztelegve Mátyás király emlékének. A következetességre viszont homály borul a politikai sárdobálás közben. Ebben az abszurd politikai drámában már csak arra vártam, hogy valaki megvádolja az RMDSZ-t azzal, hogy a kongresszus idejére el szeretné költöztetni a szobrot Nagyváradra.
Ezzel a hozzáállással sikerült teljesen kompromittálni az amúgy is sok szempontból kérdéses felavatás gondolatát. Ebben az esetben, korábbi írásokban, mások által kifejtett aggályokra gondolok: szükség van-e felavatásra, tekintve, hogy nem új szoborról van szó, illetve amennyiben igen, akkor az milyen legyen? Ennek az egész ügynek volt viszont egy pozitív hozadéka is: civil kezdeményezésnek köszönhetően, a kolozsváriak jelképesen birtokba vették a szobrot, és ezzel kiragadták Mátyást a politikai dimenzióból. Megmutatták azt, hogy egy közösség léte, nagyon sok vonatkozásban, szervesen elkülönül a politikumtól, főleg akkor, amikor ez utóbbi saját belterjes érdekeivel foglalkozik. Az ilyenszerű civil kezdeményezések nagy fontossággal bírnak egy olyan társadalmi berendezkedésben, ahol a demokratikus hagyományok nem rendelkeznek mély gyökerekkel.
A sok huzavona után végre teljes pompájában csodálhatjuk a felújított Mátyás-szobrot. Tekintve, hogy több évig bedeszkázva állt a téren, a Kolozsváron tanuló diákok közül sokan nem is láthatták a szobrot egyetemi éveik alatt. Úgy mentek el a kincses városból, hogy a főtéri deszkák emlékét is hordozták magukban, és csak találgathatták, hogy vajon mi is rejlik az állványok mögött.
Most, amikor a király impozáns alakja betölti a teret, Mátyás a rosszul értelmezett politikai pluralizmus által generált irracionalitás áldozata lett. Egy olyan erőtérbe került, amelyet az erdélyi magyar politikai viszály szabdal szét, és amelyben hangsúlyos szerepet kapnak anyaországi tényezők is. Természetesen a felavatás dátuma körüli tragikomédiába illő kötélhúzásra gondolok. Nyilvánvaló, hogy az időpont kiválasztása közéleti kérdés, és ilyen értelemben komoly politikai vetületei vannak, de ez korántsem jelenti azt, hogy egy kisstílű, pitiáner, és a határokon átívelő magyar politikai belharc tárgyává kellene válnia.
A Mátyás-szoborcsoport egy igencsak pregnáns szimbólum, ennek következtében pedig a politikai legitimációért folytatott harc középpontjába került, amelynek hevében – minden javaslatot le kell seperni, ami a politikai ellenfél részéről érkezik, még akkor is, ha az egybeesik egy korábbi saját javaslattal (az alábbiakban részletezem) – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elvetette a sulykot.
Kelemen Hunor kulturális miniszter először január 22-ét, a magyar kultúra napját javasolta a felavatásra. Ezt a magyar kormány nem fogadta el, és akkor következett a másik javaslat, február 23-a, a király születési dátuma, amely teljes mértékben illik ehhez az alkalomhoz. Ekkor indult be a lavina, egyből nagyon sokan félteni kezdték a szobrot a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) és annak februári kongresszusától. Először Magyarországról jött a hír, hogy a felavatást mindenképpen a február 27-én sorra kerülő RMDSZ kongresszus után kellene megtartani, tehát február 23-a, a király születésnapja nem egy megfelelő dátum. Hát igen, még egy királyi születésnap is okozhat ilyen malőrt, amennyiben RMDSZ kongresszus közelébe kerül, ha Szilágyi Erzsébet ezt tudta volna… Utána – ahogyan ezt megszokhattuk már az utóbbi hónapok politikai történései fényében – következtek az erdélyi borúlátó felhangok. Az EMNT Kolozs megyei vezetői a felavatás dátumának kapcsán RMDSZ kampányról és kirekesztésről beszéltek, és a zord február helyett, a sokkal alkalmasabb és mindenkit befogadó – nemcsak az RMDSZ-t vagy annak tagjait – márciusi hónapot javasolták, azt sugallván, hogy február az RMDSZ hónapja, március meg a mindenkié. Eközben természetesen elfeledkeztek arról, hogy egy pár hónappal ezelőtt az EMNT Kolozs megyei szervezete nyílt levelet juttatott el Kelemen Hunornak, Szőcs Gézának és Sorin Apostunak, amelyben kérték, hogy a szobor felavatását február 23-ra időzítsék, ezzel is tisztelegve Mátyás király emlékének. A következetességre viszont homály borul a politikai sárdobálás közben. Ebben az abszurd politikai drámában már csak arra vártam, hogy valaki megvádolja az RMDSZ-t azzal, hogy a kongresszus idejére el szeretné költöztetni a szobrot Nagyváradra.
Ezzel a hozzáállással sikerült teljesen kompromittálni az amúgy is sok szempontból kérdéses felavatás gondolatát. Ebben az esetben, korábbi írásokban, mások által kifejtett aggályokra gondolok: szükség van-e felavatásra, tekintve, hogy nem új szoborról van szó, illetve amennyiben igen, akkor az milyen legyen? Ennek az egész ügynek volt viszont egy pozitív hozadéka is: civil kezdeményezésnek köszönhetően, a kolozsváriak jelképesen birtokba vették a szobrot, és ezzel kiragadták Mátyást a politikai dimenzióból. Megmutatták azt, hogy egy közösség léte, nagyon sok vonatkozásban, szervesen elkülönül a politikumtól, főleg akkor, amikor ez utóbbi saját belterjes érdekeivel foglalkozik. Az ilyenszerű civil kezdeményezések nagy fontossággal bírnak egy olyan társadalmi berendezkedésben, ahol a demokratikus hagyományok nem rendelkeznek mély gyökerekkel.
2011. április 4., hétfő
Visszafejlődés
Az utóbbi hónapokban a szociál-liberális ellenzék körében felerősödött a nacionalizmus, pillanatnyi politikai tőkekovácsolás érdekében ismét előkerült a magyar kártya. Semmi új a nap alatt, ez e jelenség időről-időre felbukkan a közéletben. Most, viszont úgy néz ki, hogy a korlátolt nacionalizmus kezd gyökeret verni az igazságszolgáltatás berkeiben is, amely nagyon súlyos következményekkel járhat. Amint arról korábbi blogbejegyzésemben – Egy lépés előre, kettő hátra – írtam, miután az első pert megnyertük az aranyosgyéresi háromnyelvű táblával kapcsolatosan, hamarosan egy másik per elébe néztünk, amikor is egy aranyosgyéresi magánszemély támadta meg a háromyelvű táblát előirányzó tanácsi határozatot. Novemberben, amikor a blogbejegyzést írtam, még bizakodó voltam, és reméltem, hogy a Kolozsvári Ítélőtábla következetes lesz, tartja magát korábbi határozatához, és törvényesnek ítéli a többnyelvű táblát. Nem így történt. Március 30-án a Kolozsvári Ítélőtábla elutasította az Aranyosgyéresi Tanács felfolyamodványát, ilyen értelemben a háromnyelvű táblát le kell venni. Jogilag is egy eléggé abszurd helyzet keletkezett, mert van két bírói végzés, amely ellentmond egymásnak. Tekintve, hogy Romániában a joggyakorlat nem jogforrás, elvileg az utolsó bírói végzést kell alkalmazni.
Szombaton tájékoztattam az RMDSZ keretén belül működő Szövetségi Képviselők Tanácsát a kialakult helyzetről. Javasoltam, hogy módosítani kellene a közigazgatási törvényt, és expresis verbis meghatározni, hogy ott, ahol a kisebbség aránya nem éri el a 20%-ot, és nem kötelező a törvény értelmében a kisebbség nyelvén is feltüntetni a helység nevét, a helyi tanács dönthessen ebben a kérdésben. Így, talán el tudnánk kerülni, hogy kicsinyes és rosszhiszemű jogértelmezés következtében a fentihez hasonló bírói végzések lássanak napvilágot.
Szombaton tájékoztattam az RMDSZ keretén belül működő Szövetségi Képviselők Tanácsát a kialakult helyzetről. Javasoltam, hogy módosítani kellene a közigazgatási törvényt, és expresis verbis meghatározni, hogy ott, ahol a kisebbség aránya nem éri el a 20%-ot, és nem kötelező a törvény értelmében a kisebbség nyelvén is feltüntetni a helység nevét, a helyi tanács dönthessen ebben a kérdésben. Így, talán el tudnánk kerülni, hogy kicsinyes és rosszhiszemű jogértelmezés következtében a fentihez hasonló bírói végzések lássanak napvilágot.
2011. március 22., kedd
Kolozsvári szociál-demokraták esete a primitív nacionalizmussal
Miután, az utóbbi időben a kolozsvári libik Funarhoz jártak tapasztalatcserére, és ez tükröződött is politikai diskurzusukban, most a szocikon volt a sor, hogy megmutassák, hogy helyi szinten is a liberálisok hű szövetségesei, és ilyen értelemben hozzájárulnak a magyarellenesség konjunkturális felpörgetéséhez.
A városi tanács tegnapi ülésén tárgyaltunk a civil szervezeteknek kiutalandó pénzalapokról. Az utóbbi években meghonosodott úzusnak megfelelően a keretösszeg 20%-át a magyar civil szervezetek számára különítettük el, természetesen utólag, a tételes leosztást a beérkezett pályázatok alapján végeztük el, így most is számos magyar civil szervezetet tudtunk támogatni.
Az „ominózus” napirendi pontnál Vuscan, szoci tanácsos kifakadt, mondván, hogy az mégiscsak sok, hogy a magyarok még ilyen nehéz időkben is 20%-ot kérnek, igazán megelégedhetnének 15%-al is. Ezek a fránya kisebbségiek még a válságra sincsenek tekintettel, gondolta magában a tanácsos úr…Utána következett a mélyebb kritika, hogy mi az hogy a magyaroknak külön diákszervezetük, kutató egyesületeik meg más szervezeteik vannak, miért nem végzik ezeket a tevékenységeket együtt a románokkal? Innen már csak egy lépés volt Orbán Viktornak tulajdonított nyilatkozatig és az autonómiáig, amelyet derék tanácsosunk a román nemzet védelmében meg is tett. Hát ha Bukarestben, a libik összefüggésbe hozhatják a munkatörvénykönyvet Orbánnal, akkor a kolozsvári szocik miért ne tehetnének hasonló dolgokat, a politikai demagógia és irracionalitás terén kifejtetett konzekvencia jegyében. Csak arra kellene vigyázniuk, hogy nehogy a magyar civil szervezeteknek dolgozó lobbi cég megkeresse őket, és pénz fejében arra kérje a őket, hogy támogassák a magyar civil szervezetek finanszírozási kérelmeit… Mert abból még baj lehet, mint Brüsszelben…
A városi tanács tegnapi ülésén tárgyaltunk a civil szervezeteknek kiutalandó pénzalapokról. Az utóbbi években meghonosodott úzusnak megfelelően a keretösszeg 20%-át a magyar civil szervezetek számára különítettük el, természetesen utólag, a tételes leosztást a beérkezett pályázatok alapján végeztük el, így most is számos magyar civil szervezetet tudtunk támogatni.
Az „ominózus” napirendi pontnál Vuscan, szoci tanácsos kifakadt, mondván, hogy az mégiscsak sok, hogy a magyarok még ilyen nehéz időkben is 20%-ot kérnek, igazán megelégedhetnének 15%-al is. Ezek a fránya kisebbségiek még a válságra sincsenek tekintettel, gondolta magában a tanácsos úr…Utána következett a mélyebb kritika, hogy mi az hogy a magyaroknak külön diákszervezetük, kutató egyesületeik meg más szervezeteik vannak, miért nem végzik ezeket a tevékenységeket együtt a románokkal? Innen már csak egy lépés volt Orbán Viktornak tulajdonított nyilatkozatig és az autonómiáig, amelyet derék tanácsosunk a román nemzet védelmében meg is tett. Hát ha Bukarestben, a libik összefüggésbe hozhatják a munkatörvénykönyvet Orbánnal, akkor a kolozsvári szocik miért ne tehetnének hasonló dolgokat, a politikai demagógia és irracionalitás terén kifejtetett konzekvencia jegyében. Csak arra kellene vigyázniuk, hogy nehogy a magyar civil szervezeteknek dolgozó lobbi cég megkeresse őket, és pénz fejében arra kérje a őket, hogy támogassák a magyar civil szervezetek finanszírozási kérelmeit… Mert abból még baj lehet, mint Brüsszelben…
2010. december 5., vasárnap
Szimbolika és jóérzés
Kedden, tanácsülés előtt mondtam a polgármesternek, hogy illene magyarul is boldog Karácsonyt kívánni a polgármesteri hivatal nevében a hivatalos digitális hirdetőoszlopokon. Elöljárónk csóválta a fejét, szabadkozott, hogy ő nem is tudja, hogy erre miért van szükség, mert a kolozsvári magyarok amúgy is tudnak románul, és hömpölyögtek az előbbihez hasonló „racionális” érvek…
Mondtam neki, hogy ebben az esetben egy szimbolikus kérdésről van szó, amelyet a jóérzés diktál, ha már annyira büszkélkedünk városunk multikulturális jellegével. Nem igazán tudtunk dűlőre jutni. Úgy döntöttünk, hogy az RMDSZ frakció nevében hivatalos beadványt nyújtunk be a polgármesternek ebben az ügyben. Csütörtökön megírtam, és pénteken iktattam az iratot.
Az átírat szövege alább olvasható:
Către Primăria Cluj-Napoca
În atenţia domnului primar Sorin Apostu!
Stimate domnule Primar,
Având în vedere apropierea sărbătorilor de iarnă, vă rugăm în numele comunităţii maghiare din Cluj să afişati şi în limba maghiară urările de sărbători pe panourile de afişaj ale primăriei. Credem că o asemenea măsură este minoră, simbolică şi în acelaşi timp de bun-simţ.
Vă reamintim că prin HCL nr. 353/2007 Consiliul Local a adoptat strategia de dezvoltare a municipiului. Această strategie conţine un capitol referitor la multiculturalism şi la măsurile necesare implementării lui în plan practic. În continuare, am dori să cităm câteva pasaje relevante şi elocvente din HCL-ul mai-sus amintit care susţin justeţea cererii noastre.
„Cluj-Napoca este un oraş cu o importantă tradiţie multiculturală. Oraşul se remarcă prin prezenţa unei importante minorităţi maghiare, care deşi reprezintă 18,96% din populaţia oraşului, în cifre absolute este una din cele mai mari comunităţi maghiare din România (60.287 maghiari).” Analiza SWOT din strategie menţionează două puncte slabe în privinţa înfăptuirii multiculturalismului în municipiu:
1. „Comunicare deficitară a administraţiei publice locale cu publicul minoritar;”
2. „Lipsa de măsuri practice privind promovarea multiculturalismului;”
În continuare, sunt stabilite măsurile necesare remedierii carenţelor identificate:
1. „Definirea unei identităţi multiculturale a oraşului şi promovarea acesteia prin intermediul tuturor canalelor de comunicare;”
2. „Elaborarea unei strategii de comunicare* şi asumare a identităţii multiculturale a oraşului;”
3. „Lansarea unei campanii de promovare a mesajului multicultural pe toate canalele de comunicare;”
În lumina celor prezentate aşteptăm un răspuns favorabil din partea Dumneavoastră .
Grupul UDMR din Consiliul Local
László Attila
Somogyi Gyula
Molnos Lajos
Irsay Miklós
Csoma Botond
Mondtam neki, hogy ebben az esetben egy szimbolikus kérdésről van szó, amelyet a jóérzés diktál, ha már annyira büszkélkedünk városunk multikulturális jellegével. Nem igazán tudtunk dűlőre jutni. Úgy döntöttünk, hogy az RMDSZ frakció nevében hivatalos beadványt nyújtunk be a polgármesternek ebben az ügyben. Csütörtökön megírtam, és pénteken iktattam az iratot.
Az átírat szövege alább olvasható:
Către Primăria Cluj-Napoca
În atenţia domnului primar Sorin Apostu!
Stimate domnule Primar,
Având în vedere apropierea sărbătorilor de iarnă, vă rugăm în numele comunităţii maghiare din Cluj să afişati şi în limba maghiară urările de sărbători pe panourile de afişaj ale primăriei. Credem că o asemenea măsură este minoră, simbolică şi în acelaşi timp de bun-simţ.
Vă reamintim că prin HCL nr. 353/2007 Consiliul Local a adoptat strategia de dezvoltare a municipiului. Această strategie conţine un capitol referitor la multiculturalism şi la măsurile necesare implementării lui în plan practic. În continuare, am dori să cităm câteva pasaje relevante şi elocvente din HCL-ul mai-sus amintit care susţin justeţea cererii noastre.
„Cluj-Napoca este un oraş cu o importantă tradiţie multiculturală. Oraşul se remarcă prin prezenţa unei importante minorităţi maghiare, care deşi reprezintă 18,96% din populaţia oraşului, în cifre absolute este una din cele mai mari comunităţi maghiare din România (60.287 maghiari).” Analiza SWOT din strategie menţionează două puncte slabe în privinţa înfăptuirii multiculturalismului în municipiu:
1. „Comunicare deficitară a administraţiei publice locale cu publicul minoritar;”
2. „Lipsa de măsuri practice privind promovarea multiculturalismului;”
În continuare, sunt stabilite măsurile necesare remedierii carenţelor identificate:
1. „Definirea unei identităţi multiculturale a oraşului şi promovarea acesteia prin intermediul tuturor canalelor de comunicare;”
2. „Elaborarea unei strategii de comunicare* şi asumare a identităţii multiculturale a oraşului;”
3. „Lansarea unei campanii de promovare a mesajului multicultural pe toate canalele de comunicare;”
În lumina celor prezentate aşteptăm un răspuns favorabil din partea Dumneavoastră .
Grupul UDMR din Consiliul Local
László Attila
Somogyi Gyula
Molnos Lajos
Irsay Miklós
Csoma Botond
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
